Nem a két legnagyobb nemzetközi motorkiállítás valamelyikén, a kölni Intermoton, vagy éppen a milánói Eicmán, hanem a Párizsi Autószalonon mutatta be új, elegáns robogóját, a Forzát a Honda. A világ legnagyobb motorkerékpárgyártója nem nagyon üzenhetett volna egyértelműbben: az új Forza egy robogó, autósoknak, nagyvárosokba.

De miben különbözik valójában egy autósoknak szánt robogó mondjuk egy motorosoknak, robogósoknak vagy éppen gyalogosoknak szánt robogótól?

Aki autóból ül át motorra, - gondolom én -, szeretne az autójához hasonló kényelmet, viszont ezzel egy időben elvár az autójánál jelentősen kisebb fogyasztást. Akár még a kicsi, városi, 3-4 literes átlagfogyasztású autójánál is jelentősen kisebbet.

Köztudomású, hogy a motorkerékpárok és a nagyobb, kényelmesebb óriásrobogók fogyasztása - finoman fogalmazva is - hagy némi kívánnivalót környezetvédelmi szempontból. Egy hatszázas nagyrobogó könnyedén elfogyaszt 6-8 litert száz kilométeren, de egy exkluzívabb, ezer-ezerötszáz köbcentis nagymotorral egyáltalán nem biztos, hogy tíz liter alatt megúszunk száz kilométert.

Ami azért elég botrányos adat.

Nos, annyi bizonyos, hogy robogót nem hobbiból, hanem racionalitásból használó autósnak ez bizonyosan nem alternatíva. Egy a dugókra és a költségekre ráunt autós akkor ül át robogóra, ha a teljeskörű, garantált kényelem mellé semmiképpen sem társul két liternél sokkal magasabb fogyasztás.

A 2015-ös, 125-ös Honda Forza pont ilyen: autós szempontú robogó. Exkluzív kényelem, ledes fényszórók, visszapillantóba integrált irányjelzők, amelyek részei a szinte tökéletesen menetszél-mentesítő burkolatnak. Továbbá két liter körüli fogyasztás és mindenféle kényelmi kütyü: szinte személyautós műszerfal és alá két karosszék, amely egy sportos futúművön gurul.

Míg a Honda néhány évvel ezelőtt egy zseniális 125-össel, a PCX-szel, úgy gondolom, sok gyalogost, motorost tudott átültetni egy környezetbarát kétkerekűre, addig mostani újdonsága, a Forza 125 az elkényelmesedett autósok és túlméretezett nagyrobogókhoz szokott - szintén nem kis - célcsoportját fogja elgondolkodtatni a járműtípus- és életmódváltáson.

Abban pedig csak reménykedhetünk, hogy a PCX 125 és a Forza 125 léte, a Honda e két nagyszerű, igényes és környezettudatos járműve talán elgondolkodtatja a világ motorkerékpáriparát arról: ha lehet, 2,29 literes száz kilométerenkénti fogyasztással (ennyi az új Forza pontos adata) beérő élvezhető kétkerekűeket gyártani, nem tekinthető-e környezetvédelmi, etikai szempontból súlyosan visszatetszőnek 8-15 litert fogyasztó motorszörnyek garmadát a piacra erőltetni.

Kedves nem Fidesz-hívő olvasóim!

Kérem engedjék meg, hogy - rendhagyó módon - határozottan védelmembe vegyem a kormánypárt új szóvivőjét, Dodity Gabriellát.

Félre ne értsék.

Abszolút nem állok vele közeli kapcsolatban, sőt személyesen nem is ismerem. Ennek ellenére - alkalmazva az ártatlanság vélelmét - védelmembe veszem, és ha még nem nagyon dühösek rám emiatt, így hajlandóak végigolvasni az alábbiakat, higgyék el, önöket is meg fogom ingatni esetleges preventiv Dodity-gyűlöletükben.

Hangsúlyozom tehát, nem ismerem Dodity Gabriellát. Nem tudom, milyen kitűnő tanácsokkal könnyített az elmúlt években György István főpolgármester-helyettes úr munkáján, és nincsen igazán rálátásom arra sem, hogy - mint azt önkormányzati választási kampányában állította - tényleg többet tett-e Kispestért, mint az ellenében végül újraválasztott polgármester, Gajda Péter.

Viszont össze tudom hasonlítani Dodity Gabriellát és Selmeczi Gabriellát.

Ez alapján pedig elég határozott véleményt merek formálni az új szóvivőasszonyról.

Azt, hogy melyikük a csinosabb és az okosabb... nos, ezt kedves olvasóimra és - Kocsis Máté fideszes vezetővel ellentétben szerintem egyáltalán nem tróger - kommentelőimre bízom.

Viszont két dolog bizonyos:

1. Dodity Gabriellát még soha nem kapták bolti lopáson.

2. Dodity Gabriellát még soha nem kapták azon, hogy emberek százezreinek legyilkolására kifejlesztett tömegpusztító fegyvereket gyártó cégnek, például a Lockheed Martinnak lobbizzon azért, hogy a magyar adófizetők közpénzét a kormány náluk költse el.

Két érv Dodity Gabriella mellett.

Többet én sem tudok, de higgyék el: e kettő már alapos indok arra, hogy jobban, sokkal jobban szeressük őt elődjénél.

Próbáljunk meg pozitívan gondolkodni! Próbáljuk értékelni és megtalálni a jót, a pozitívat, az előremutatót mindabban, amit a Kereszténydemokrata Néppárt javasol.

A KDNP már jó ideje szeretné vasárnapra bezáratni a nagyobb boltokat, bevásárlóközpontokat. Szeretnék, ha a hét utolsó napján, amikor ugyebár még a Teremtő Urunk is megpihent, a családok is ezt tennék. Vásárlás helyett inkább templomba, kirándulni mennének, mint újra és újra a céltalan és végtelen konzumidiotizmus szenvedélyének áldozni.

Legyünk empatikusak és értsük meg, hogy mivel a KDNP úgy egyébként nem nagyon létezik, nyilvánvalóan folyamatosan ilyen és ehhez hasonló ötletekkel keresi önálló identitását, hogy legalább médiatartalomként bizonyíthassák önálló, szuverén létüket a védelmező nagytestvér, a Fidesz árnyékában.

A KDNP-nek, úgy tűnik, nem először és talán is nem utoljára nem jön be ez a vasárnapos ötlet. Valószínűleg egy mélységesen konzumidiótává és a polcokon egymás mellé rakott, katonás rendben villódzó ledtévék látványától függővé tett, ostoba tömeggé butított társadalomban okos politikus nem meri bevállalni, hogy elvegye az emberektől mindazt, ami lassan a legfontosabb a számukra: a vásárlást és az azzal járó erekció semmihez sem hasonlítható élményét.

Szóval a KDNP előbb-utóbb kénytelen lesz új, médiatematikává tehető ötlet után nézni, mert nyilvánvaló, hogy a Fidesz, akinek ugyebár a KDNP helyett is meg kell nyernie a választásokat, nem fogja több millió konzumidiótától elvenni azt, amihez talán a legjobban ragaszkodik: a bevásárlás liturgiáját, és bezárni e szertartás templomait, a plázákat. 

Javasolnék inkább egy sokkal ősibb, sokkal KDNP-sebb törvénymódosítást, amivel sokkal kevesebbek érdekeit sértik, és sokkal többek szimpátiáját nyerhetik el kereszténydemokratáink.

Javaslom felelevíteni a középkori Pax Dei (Isteni béke) mozgalmat, amelyből a keresztény egyház talán máig leghaladóbb és legszimpatikusabb kezdeményezése, a Treuga dei, vagyis Isteni Kegyelem, Isteni Fegyvernyugvás intézménye kifejlődött. Ennek lényege az volt, hogy legalább az egyház ünnepre és szabadnapokra mindenkinek fel kellett függeszteni az öldöklést, a fegyverhasználatot és egyfajta békenapokat beiktatva csillapítani gyilkos ösztöneink erejét.

Szóval vasárnapi üzletbezárás helyett meghirdethetné a KDNP a posztmodern treuga deit. Ennek megfelelően vasárnap és egyházi ünnepnapokon nem lehetne gyilkolni, vagyis nem zavarhatnák az erdők csendjét a vadászok, nyugodtan lehetne kirándulni annak veszélye nélkül, hogy egy-egy ittasabb vagy gyengébb idegrendszerű vadász a kiránduló embereket, vakvezető kutyákat vagy esetleg idős gazdájának házától néhány száz méterre csellengő macskákat lövöldözzenek.

Treuga dei, vagyis Isteni béke, Isten teremtményeinek gyilkolási tilalma.

Képzeljék csak el, kedves olvasóim, amikor Semjén Zsolt pártelnök, miniszterelnök-helyettes vasárnap reggel állatok halomra gyilkolászása helyett templomba megy, aztán meg kirándulni. Egész nap csend és béke, egyetlen lövés sem hallatszik.

Szerintem ha javaslatomat átvenné és megvalósíttatná a KDNP, olyan sikerük lenne, hogy legközelebb akár még egyedül is bekerülnének a Parlamentbe.

Nem tehetek róla, de a most bemutatott új Ford Mondeóról állandóan csak a korrupció jut eszembe. 

Hiába volt több mint meggyőző a limuzinkategóriában elsőként, ráadásul elérhető áron kínált hibrid hajtása, amely kifejezetten alkalmas nagyvárosi dugókban, vagy csillapított, "zona 30"-as kertvárosokban a légszennyezés nélküli villanymotorral araszolásra. Hiába a kifejezetten sármos forma és a vonzó, új színek. Hiába kategóriájának messze legforradalmibb, takarékos, ezres EcoBoost benzinmotorja, amelyet már a fene tudja hányadszorra választottak meg - tök jogosan - az Év motorjának.

Hiába a szintén forradalmi gyalogos- és állatvédelmi adaptív biztonsági rendszer, amely nélkülünk, helyettünk is észleli és cselekszik, ha ember vagy állat kerül a kocsi elé, sok-sok életet megmentve ezzel. Egyszerűen nem tud elég vonzó és érdekes, szimpatikus és innovatív lenni a Ford új, elegáns nagyautója ahhoz, hogy ne az az egy szó járjon az eszembe: korrupció.

A Ford Mondeónak ugyanis Magyarországon már az előző és azt megelőző generációjának neve is szorosan összefonódott a korrupcióval.

Elég, ha megnézzük e modell hazai eladási statisztikáit, akár évekre visszamenőleg, teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy a Mondeo mindig is a magyar egyik kedvence volt. De nem a magyar államé, amelynek kedvence - és egyértelmű prioritása - hosszú évek óta az, hogy a Porsche Hungáriától, vagyis a Volkswagen, az Audi, a Skoda és a Seat importőr cégétől vagy annak kereskedőitől vásároljanak járműveket. Ha a minisztériumok, kormányhivatalok, állami intézmények, háttérintézmények, önkormányzatok és állami tulajdonú nagyvállalatok nem vásároltak volna folyamatosan, erőltetett menetben Volkswagen Passatokat, akkor - egy évtizedre visszatekintve - kijelenthetnénk, hogy a Ford Mondeo a magyarok kedvenc céges nagyautója.

Egyébként az is. Mindazon, nem államtól függő kis- és középvállalkozások körében, akikre nem érvényes az a ma már doktrínaként elfogadott szigorú szabály, miszerint autót vásárolni, autótendert kiírni alapvetően csak a Porsche Hungária termékeire szokás. Vagy ha úgy tetszik: mindig mindenkinek kutya kötelessége okot és indokot találni, miért kell autót venni vagy lecserélni, és újra autót venni a Porsche Hungáriától.

Olcsó állam? Cseréljük az Audikat, Skodára.

Terrorveszély? Cseréljük a Volkswageneket páncélozott Audikra.

Olcsó szervizóradíj? Cseréljük a BKV Daciáit Volkswagenre.

Frakciófegyelem? Vásároljon minden politikus a Porsche Hungáriától.

Az autókereskedelem azért alapvetően nem politika, de ha már Orbán miniszterelnök úr, Szíjjártó külügyminiszter úr és sok más kormányzati ember hosszú hetek óta kéri, már szinte könyörög: mondjon már valaki konkrétumokat az amerikai kitiltási botrány ügyében, nos én szívesen mondok egyet. 

Megbízható forrásból származó információm szerint a Ford vezetői fordultak már az amerikai kormányhoz az állami autóbeszerzésben tomboló pofátlan korrupció miatt. Igaz, tudtommal ugyanezt megtették már a franciák is.

Ha még emlékeznek kedves olvasóim, annak idején óriási botrány keletkezett abból, hogy egyes korrupt politikusoknak, újságíróknak VIP bankszámláik voltak egy bizonyos pénzintézetnél, ahol a kezelési költség elenyésző, a kamat pedigirreálisan magas volt.

Kapaszkodjanak meg: ma Magyarországon a Porsche Hungária kijelölt márkakereskedéseiben abszolút VIP ügyfelek a magyar politikai elit tagjai: ellenzékiek, kormánypártiak egyaránt. Kedvezményes Skoda, Volkswagen és Audi vásárlási lehetőségben abszolúte százszázalékos nagykoalíció van ma Magyarországon.

De térjünk vissza a Fordra és annak legendás, most megújult modelljére, a Mondeóra. A kettővel ezelőtti generációnak az volt a reklámszlogenje: "Ford Mondeo - a szabad akarat". Ez a szlogen úgy tűnik, ma is érvényes. Magyarországon továbbra is csak azok válhatnak céges Mondeo vásárlóvá, akiknek az akaratuk szabad. Nem köti a ki nem mondott, de mindenki által pontosan ismert szigorú és állami szintű korrupciós márkaválasztási elvárás.

Hiszek a Magyar Nemzet című lapnak.

Semmi kétségem sincsen azon cikkük igazságtartalmát illetően, miszerint több olyan élelmiszerfeldolgozással foglalkozó amerikai cégóriás működtet vállalkozást Magyarországon, amelyek máshol, esetleg más kontinensen komoly adócsalási botrányokba keveredtek. 

A Magyar Nemzet szerint az egyik ilyen cég a Glencore. Blogunk szerint is.

A különbség a két sajtóorgánum között csak az, hogy míg az előbbi néhány nappal ezelőtt, az utóbbi - vagyis blogunk - egészen pontosan 2011.09.07. reggel 07:49-kor az internetre kikerült cikkében hívta fel a figyelmet a Glencore-ral kapcsolatos súlyos morális, ökológiai, büntetőjogi aggályokra.

Sajnos azonban a Magyar Nemzet egyébként nagyszerű mostani cikke egy-két apró mozzanatot elfelejtett feltárni oknyomozó írásában. Ezekre itt és most, röviden azért felhívnám a figyelmet.

A Glencore korántsem áldásos tevékenységét egy Foktő nevű településen fejti ki, itt építette ki - az elkeseredett lakossági tiltakozások ellenére - telephelyét. A település éppen a mostani önkormányzati választásokon megbukott többszörösen büntetett előéletű - volt - polgármestere Jakab Ferenc, Semjén Zsolt miniszterelnök barátja - ezt mindkét érintett el is ismeri.

Semjén és Jakab - így együtt - három dolog miatt kerültek a nyílvánosság érdeklődésének középpontjába.

1. A két állatgyilkos szemtanúk elmondása szerint több alkalommal macskákra lövöldözött.

2. Jakab minden lakossági ellenállást legyűrve verte keresztül a Glencore beruházás megvalósítását, és ebben folyamatosan, minden eszközzel támogatta őt Semjén, aki sokak szerint egyenesen a Glencore magyarországi fő lobbistája, aki még Orbán Viktort is leráncigálta a más kontinenseken adócsaláson és maffiamódszereken kapott cég foktői gyármegnyitójára.

3. Semjén többszörösen büntetett előéletű állatgyilkos haverját, aki - sok helybélivel ellentétben - feltétlen híve volt a Glencore foktői megtelepedésének, minden eszközzel támogatta az önkormányzati választások megnyerésében.

Szóval én arra kérném, sőt ösztönözném az illetékes hazai nyomozóhatóságokat, hogy posztomat nyugodtan tekintsék közérdekű bejelentésnek, és járjanak el a Glencore, Jakab - és ha kell - Semjén ügyében is.

De ne az amerikaiak és Goodfriend ideiglenes ügyvivő, vagy ki a lófasz miatt.

Sokkal inkább miattunk, lopás- és korrupciómentes közéletre vágyó magyar adófizetők miatt.

Sokszor bebizonyosodott már, hogy alkalomadtán hazudozók is kimondhatnak igazságokat, bűnözők is feltárhatnak bűncselekményeket, csalók is leleplezhetnek csalásokat, sőt, bármilyen hihetetlen: még egy igazán visszataszító, aggasztóan veszedelmes politikus is felhívhatja a figyelmet valódi visszaélésekre.

Mindezek a párhuzamok a Lázár János miniszter és az Ökotárs Alapítvány közötti, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) és a rendőrség közbeiktatásával zajló nyilvános csatája kapcsán jutottak eszembe.

Szívesen hinnék – és hittem is egykor, naiv ifjú koromban - abban, hogy aki környezet-, természet- vagy állatvédő, az egyúttal talpig becsületes, korrekt, szerény, mindig csakis az igazat mondó ember lehet. De ma már jól tudom: ez sajnos korántsem így van. Vannak olyan állatvédők, akik ellopják vagy luxuskiadások fedezésére fordítják az adományokat. Vannak olyan természetvédők, akik még a városban is nagy terepjárókkal közlekednek alapítványi pénzeken, és vannak olyan környezetvédők, akik összekeverik a saját egzisztenciájukat a civil szervezetükével és – nemritkán szent meggyőződéssel – költik magukra, autójukra, utazásaikra és egyéb vágyaikra civilszervezetük pénzét.

Sőt, mondok még durvábbat: előfordul olyan is, hogy bizonyos környezet- és természetvédő alapítványok egy szűk körön belül előre megszervezetten egymás között osztják szét a pályázati és egyéb közpénzeket. És kapaszkodjanak meg, kedves olvasóim, olyan is előfordul, hogy egyes környezetvédő civil szervezetek éppen egy súlyosan környezetszennyező cégtől kapnak támogatást arra, hogy a szponzort ne, egy másik környezetszennyezőt viszont intenzíven basztassanak.

Mindez persze csak általánosság, kollektív inszinuáció konkrét esetek nélkül. Tudom, mondanom kell példákat.

A levegő Munkacsoport és a Porsche Hungária igazán perverz és mocskos kapcsolatára például már évekkel ezelőtt felhívtam – és sajnos csak én hívtam fel - a figyelmet.

Holott ma Magyarországon mindenki, aki egy kicsit is rálát a környezetvédelmi civil világra, az ilyen és ehhez hasonló elvtelen együttműködések tucatjairól tudhat. És mindenki hallgat. Nem feltétlenül érdekből. Diszkrécióból, nemtörődömségből, vagy közelí-távoli, közvetlen vagy közvetett érintettségből.

Ugyanígy hosszú évek óta – mint szar a fűben – hallgatott a magyar zöldmozgalom Móra Veronikáék sajátosan beltenyésztett pénzosztó módszereiről, az általuk támogatott meglehetősen kétes ökológiai értékeket képviselő projektekről. És – talán büszkeségből - hallgattak, hallgatnak azok a rendes, tisztességes, szegény és szorgalmas zöld civilszervezetek is, akik soha a közelébe sem kerültek annak, hogy Ökotárs-támogatottá válhassanak.

Valószínűleg ha Móráék történetesen kormánypártiak lennének, mind a mai napig és talán az idők végezetéig gondtalanul űzhették volna sajátosan szennyes, belterjes és beltenyésztett pénzosztó manővereiket. Ugyanis mind a mai napig egyetlen tisztességes, hiteles ember, szervezet sem mondta ki, hogy sajnos mindaz, amivel az Ökotárs Alapítványt vádolják, az nagyjából igaz.

Csak Lázár János mondta ki mindezt. Akivel tisztességes, rendes, állatszerető ember nemhogy egy platformra nem helyezkedik, de valószínűleg egy légtérben sem tartózkodik. Hiszen nyilvánvalóan Magyarország egyik legelvetemültebb, legprofibb és legkártékonyabb politikusáról (nem mellesleg állatgyilkosáról) van szó.

Aki most az egyszer – sajnos – bizonyosan igazat állít. A baj az, hogy nem akadt ebben az országban egyetlen tisztességes, hiteles ember sem, aki Lázárt megelőzve mondta volna ki ezt az igazságot, nem hagyva, hogy Móráék és az Ökotárs mocskos mutyijai egy ilyen veszedelmes és visszataszító ember, mint Lázár János kezében válhassanak pusztító kommunikációs fegyverré.

A világ első nagyszériás és Magyarországon is kapható tisztán elektromos kisáruszállítója, a Nissan NV200 electric mutatkozik be most élő valójában, piros színben a Noemisszió hasábjain.

Elöljáróban leszögezem: minden elismerésem a Nissan hazai forgalmazójáé, amiért egy ilyen környezetvédelem- és zöldközlekedés-ellenes környezetben, mint a magyarországi, valamint a hazai Nissan márkakereskedők többségében - egyelőre - meglévő ellenérzésein is felülkerekedve, de hajlandóak voltak a Nissan személyautóból (Leaf) és személyszállító változatban is létező kisáruszállítójából (NV 200 electric) álló villanyautó-kínálatuk hazai forgalmazását megkezdeni.

Külön elismerés mindezért a budaörsi Nissan Gablini márkakereskedésnek, amely - egyedüliként - bevállalta a villanyautó forgalmazásához szükséges - egyelőre és eleinte - nem olcsó infrastruktúra, valamint szerszámkészlet és szakképzés megfinanszírozását.

Viszont ez alkalommal is fontosnak tartom megismételni: a villanyautózás is csak akkor igazán környezetbarát közlekedési mód, ha megújuló energiából, nap- és szélkutakból nyerjük az áramot.

(Egy L. Simon László nevű, egykor csak tehetségtelen, bűnrossz költő, jelenleg viszont már kétségbeejtően ostoba államtitkár kedvéért kihangsúlyoznám: az így megtermelt energia "inverter" és "akkumulátor" nevű szerkezet segítségével tárolható. Így éjszaka, amikor nem süt a nap és bármikor, amikor szélcsend van, villanyautóinkhoz áramot vételezhetünk.)

De hagyjuk is L. Simont, hadd beszéljen közpénzen ostobaságokat, és fókuszáljunk inkább Bontovics Csabára, a Fratelli Trans nevű dunántúli csomagszállító kisvállalkozás egyik irányítójára, aki néhány napig élesben tesztelhette a Nissan NV200 electricet ott, ahová valójában való: a hajnaltól estig tartó munka világában. Csaba olyan kisvállalkozást irányít, ahol valójában a tulajdonosok a melósok: ők szállítanak, ügyintéznek és közben tervezik a jövőt egyszerre, egy személyben.

Csabáéknak idejük sem lett volna "csak úgy" tesztelgetni a Nissan villanyfurgont, ezért rögtön belevetették magukat vele a napi taposómalomba. (Csaba korábban már kipróbált egy Nissan Leafet is, így a hajtásláncról - amely azonos a NV-ével - volt már némi benyomása.)

Hallgassuk tehát Csabát, aki e-mailben küldte el nekem véleményét arról, hogyan állt helyt a Nissan villanyfurgon az egész napos csomagszállító meló világában.

- Mindenekelőtt szeretném megemlíteni, hogy nagyon nagy izgalommal vártam a Nissan új villanyautó-furgonjának a tesztelési lehetőségét, miután a márka másik, már sokat bizonyított villanyosa, a Leaf jónéhány kilométeren megbízható és gazdaságos társam volt korábban.

-Az elektromos NV felszereltsége osztályon felüli - remélhetőleg ez majd hasonló lesz a típus kereskedésekbe kerülő darabjaiban is, és nem a tesztmodell privilégiuma. Szerencsére az autógyártók egyre inkább szem előtt tartják a minőség és a hosszútávú megbízhatóság mellett a vezető kényelmét is, amit igazán csak a gépkocsivezetők tudnak értékelni, akik gyakran az egész napjukat töltik a munkaeszközben. Ez kiváltképp igaz az NV 200-ra amely kényelme, vezetőtámogató rendszerei mellett a hangtalan suhanás - nagy tempónál a szélzaj és a gumik beszivárgó surrogása - zavarja nagyon enyhén. Hidd el, napi 10-12 óra vezetés esetén ez a villanyautós csend nagyon sokat számít.

- Az okostelefonnal pofonegyszerűen csatlakoztatható audiórendszerből tisztábban, kevesebb zavaró zaj mellett  szólnak kedvenc zenéink, a robbanómotoros konkurensekkel szemben (bár vibrációk és motorzaj terén azok is nagyon sokat fejlődtek az elmúlt évek alatt). A sokat látott gépkocsivezetők közül is csak az értheti meg, miről is írok, aki egész napos vezetés után lényegesen pihentebben, lényegesen jobb idegállapotban száll ki a nap végén a villanyosból.

- Praktikus a kétoldali tolóajtó, az áruk pontosan megtervezett bepakolásával sokkal átláthatóbban elrendezhetőek, ez kiszállításukkor megkönnyíti és időben megrövidíti a vezető munkáját.

- A megállás-elindulás a robbanómotoros modellek esetén, tudatos használó kezében leállásnál a turbó visszahűlése miatt, elindulásnál a kenés optimális elérése érdekében kis várakozási idővel jár. Ez fél-fél perc esetén - lehet, kicsinyesnek hangzik -, de napi 60 megállás esetén összesen akár egy óra is lehet, amely időt ha az akkumulátor töltésére fordítunk - gyorstöltővel 50 perc - mondjuk ebéd közben, a hatótáv a duplájára növelhető!

- Mint tudjuk, a robbanómotoros autók önindítózáskor lényegesen több káros anyagot bocsátanak ki - ezért nem értem a start-stop rendszereket sem igazán -, és ez terheli a motort is a leginkább. Ezzel szemben a villanymotor "gázpedáljára" lépve a fent leírtak egész más megvilágításba kerülnek.

- A hatótávval és a kihasználhatósággal kapcsolatban meg kell említenem, hogy villanyautót csak olyasvalaki vásároljon, aki pontosan és előrelátóan tudja megtervezni az útvonalát, sajnos kis hazánkban elsősorban vidéken kis számban fordulnak elő töltőállomások.

- Szándékosan hagytam a végére a gazdaságosságot, ami előzetes számolásaim alapján, napi csak (!) 200 kilométer megtétele mellett is legalább 100-120 ezret jelent a benzinkutakon hagyott jó magyar forintokból, havonta.

- A gazdaságosságnál megemlíteném még az évi 60, de akár 100 ezernél is többet futó robbanómotoros gázolajosok esetén a most már akár 40000 kilométeresre kalibrált szervizintervallum mellett is a műhelyek látogatási költségeit, melyek több tíz, vagy akár százezer forintra is rúgnak évente.

- A tesztüzem során kb 4-500 kiló rakomány, plusz 2 felnőtt személlyel a hatótáv semmivel nem maradt alul a komputer szerint előirányzotthoz képest, ami esetünkben csak 130 kilométer volt, mivel sajnos nem sikerült teljesen feltöltött akkumulátorokkal elindulnunk.

Bevallom töredelmesen: nem tartozom Schobert Norbert és az Update ételek lelkes rajongói, lájkolói, törzsvásárlói közé. Igaz, némi értetenséggel viszonyulok az őt rettenetes vehemenciával, kajakra gyűlölőkhöz is.

Nem azért, mert annyira sajnálnám a támadásoknak kitett Schobertéket, csak néhányszor belegondoltam abba, hogy mi motiválja  azt a szenvedélyes gyűlöletet, amely szarnak, méregnek és ki tudja mi egyéb másnak titulálja az Update ételeket, miközben mondjuk a világ messze legaljadékabb élelmiszeripari cégcsoportjának, a Nestlének, vagy akár Magyarország mezőgazdasági oligarcháinak mérgező vegyszerekkel kezelt, különböző rendő, rangú élelmiszereit, esetleg éppen a bizonyos országokból már ténylegesen kitiltott McDonalds műanyag fekáliáit, milliónyian, mosolygó telipofával veszik és zabálják.

Bevallom töredelmesen: Schober Norbert élete-életmódja bizonyosan sem az én világom.

Ő luxusautókkal jár, én tömegközlekedéssel, ő motorcsónakázik, én evezek (egészen pontosan stand up paddign-olok -:) hogy csak két különbséget soroljak a - vélhetően - több ezerből.

Viszont azt is meg kell mondjam, nem egészen értem, mi motiválja az élete, életmódja iránti szenvedélyes dühödt kollektív írigységet. Elolvastam ugyanis, amit például öregedő kutyájáról, a Duna-kanyar rettenetes, pusztító forgalmáról-szmogjáról és a bicikliseket leszorítő büdös prosztó autósokról írt.  És megvallom az igazat, egy elég fasza gyerek képe rajzolódott ki előttem.

Mindez csak azért érdekes, mert - milyen kicsi a világ - éppen egy olyan Schoberttel kapcsolatos történetbe futottam, ahol véletlenül első kézből ismerem a pontos igazságot és ennek tudatában gondolom kétségbeejtőnek a sztorit.

Történ ugyanis, hogy Schobert Norbert igen népszerű közösségi oldalán bejelentette, hogy Andrei Agassi nevű egykori sztárteniszező haverjának híres ütőjét jótékony célra elárverezi. A kedvezményezett, egy viszonylag ismert, nagyon jópofa, csupaszív vak fiú, Karvai Sanyi. Aki - bár szegényen-szerényen él és dolgozik, mégsem törődött bele a vak emberek mindennapjaiba és körbemotorozta a Hungaroringet, körbe jetskizte a Dunaharaszti jetski tavat és megint újabb rekordokat forgat a fejében. E hírrel kapcsolatban Schobert Norbert igen népszerű, százezres látogatottságű, így kvázi társadalmilag  reprezentatív mintavételnek is tekinthető közösségi oldalán, egy oly méltatlan, szánalmas, mocskos, írigy, prosztó, mit ne mondjak köcsög vita alakult ki, amelyre szerintem bőségesen kötelező lett volna kitenni a +18-as karikát.

Annyi zsigeri írigységet, lélekből jövő rosszindulatot, buta okoskodást én egyszerre, egy helyen máshol még nem nagyon láttam. Volt ott minden: miért nem a hajléktalanoknak, miért nem a gyerekeknek, de miért nem egy másik vaknak, miért nem a még szegényebb látóknak, miért nem az éhezőknek?  És csak fosták, okádták, fosták, okádták a szart, az epét. Miközben egyébként Schobert, igen uri módon igyekezett szép szavakkal magyarázkodni.

Más forrásból - szintén egy véletlennek köszönhetően - tényszerűen tudom: Schobert Norbert cége hosszú idő óta, csendben, mindenfajta nyílvánosság, marketing, reklám és egyebek nélkül havi rendszerességgel komoly összegekkel támogat egy rákos gyerekeket gondozó pécsi  és egy árva állatokat ellátó budapesti alapítványt.  Talán soha, sehol egyetlen szót erről nem ejtett. Ahogy mondtam, véletlenül ismerem ezeket az alapítványokat és pontosan tudom: Schobertnek soha semmilyen kikötése, elvárása nem volt a támogatással kapcsolatosan.

Nyilván ezt senkinek nem kötelessége tudni, és a konkrét ügy szempontjából nem is bizonyosan van közvetlen relevanciája.

Az viszont sajnos leszűrhető a Schobert-féle Facebook-oldalon kitört gyalázatból, hogy a mai átlagember - természetesen tisztelet a kivételnek,  - nagyon, de nagyon, mondhatni kétségbeejtően rossz minőségű. Egyik oldalról a mai átlagember már autózik, internetezik, utazik, divatozik, többszáz tévé- és rádiócsatornán tájékozódik. Elméletben hiperinformált.

A valóságban viszont sajnos egy olyan tömegtermékké kezd silányulni, akinek az önérzete, az ökológiai lábnyoma és a lepcses pofája nőtt óriásira. Kiveszett viszont a hétköznapjaiból mindaz, ami egy sztenderd biológiai lénynél többé, maradandóbbá tehetné.

Az a vita, amely Schobert Norbert oldalán egy az életet semmilyen helyzetben fel nem adó vak embernek a kapcsán zajlott, gyomorforgató tünete a mai magyar társadalom mentális közállapotainak.

Olyan emberek százezreit, ha nem millióit  vetíti elém, akiknek van ugyan autója, hitele, lakása, nyugdíjbiztosítása, plazakuponja és Erzsébet-utalványa, de nincsen már lelke, empátiája. Az alváson, szaráson, vásárláson és irigykedésen túlmutató léte: lelke. Erre szokták mondani, hogy olyanok lettünk, mint az állatok, csakhát - sajnos, éppen nem ez a helyzet. Inkább lelketlen, méltóságtalan, írigy egoista konzumlények - akiknél az állatok sokkalta különbek.

Ahol ilyen büdös mocsok indulatokat kavar egy jó fej vak fiú megsegítése, az egy lélek, szeretet, méltóság nélküli, pusztán-tisztán anyagi világ. Ráadásul egy  eldobható és újra nem hasznosítható, amely valójában nem ér semmit és ahol Schobert Norbert gesztusai, különleges, ritka és sokak számára fel sem fogható tettekké magasztosulnak

Ha kizárólag az osztrák, német vagy akár a magyar sajtó interpretációján keresztül tájékozódnánk a Fiat autógyár helyzetéről, egy részletesen, aprólékosan berendezett mesterséges valóságban találnánk magunkat, ahol kereslethiány miatt leálló gyárak, drámaian csökkenő eladások, népszerűtlen, technikai hibáktól hemzsegő modellek és bizonytalan, sötét jövő tárulna elénk.

Ha kizárólag az osztrák, német vagy akár a magyar sajtó interpretációján keresztül tájékozódnánk a Volkswagen csoport helyzetéről, akkor is részletesen, aprólékosan berendezett mesterséges valóságban találnánk magunkat, ahol mindig minden modell egyre jobban teljesít, az emberek boldogok és elégedettek, hogy ilyen autójuk lehet, hemzsegnek a jobbnál jobb, szebbnél szebb új modellek és egy csodálatos jövő sejlik fel előttünk.

A két mesterséges valóság között csak annyi a különbség, hogy az egyiket egy jelenleg átalakulóban lévő, új modellek előtt álló és nehéz éveket átélt autógyártóról kreálják. A másikat pedig egy Európában - és Magyarországon különösen - a médiamegjelenéseket, a politikai döntéseket és a közbeszerzéseket hatékonyan és - mint többször bebizonyosodott - bűnös módon manipuláló gyártó kreálja.

Ugyanis ha csak tizedakkor minőségi, kvalitásbéli különbség lenne a valóságban a Fiat és a Volkswagen járművei között, mint amit a média sugall, az előbbiből nem lehetne egy darabot sem eladni, az utóbbi viszont egyértelmű piacvezető lenne. Ha bármi igazság is lenne a Volkswagent arcátlanul dicsőítő és a Fiatot nagy bátran szarrá gyalázó "elemzésekből" és "tesztekből", nem lenne piacvezető kategóriájában a Ducato, a Panda, és nem vált volna az európaiak után az amerikaik kedvenc kisautójává a Fiat 500-as. De nyilván az öt kontinens talán száznál is több mérnök-újságíró zsűritagja is a VW erőforrásait és nem a Fiat twin-air ökomotorját választotta volna az Év motorjává.

De nézzünk egy konkrét példát: a világ egyik legnépszerűbb járműkategóriája a kisáruszállítóké.

Ráadásul ez az a kategória, ahol nem lehet a levegőbe marketingezni: ha egy modell nem elég kényelmes, strapabíró, takarékos, tartós és olcsón üzemeltethető - a kisebbségben lévő presztizsvásárlók kivételével - senki nem fogja megvenni.

Jelenleg két komoly globális kisáruszállító létezik: ezek pedig a Ford Transit Connect és a Fiat Doblo.

(Volkswagen Caddyt legfeljebb korrupt közbeszerzéseken, gazdag, az ár-értékarányt figyelmen kívül hagyni hajlandó cégeknek lehet eladni. Racionális alapon, szabadpiacon nincsen élő ember, aki megvásárolná.)

Mitől jobb a Doblo, mint a Caddy?

A most zárult Hannoveri Haszongépjármű Kiállításon bemutatkozott új Fiat Doblo nem véletlenül mosolyog oly kajánul és önfeledten a világra. Kategóriájának legnagyobb raktere és rakmagassága, az egyetlen, amihez kapható platós válozat, kategóriaelső alacsony széndioxid-kibocsátás és személyautós kényelem. Ráadásul a Transit Connect mellett az egyetlen világfurgon, hiszen immáron nem csak Európában, Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában, de az Egyesült Államokban is kapható lesz: nagyobb motorral, automata váltóval Promaster City néven kezdik nemsokára a forgalmazását.

Félre ne értse a kedves olvasó: úgy egyébként az égegyadta világon semmi bajom sincsen a Volkswagenekkel és azok rajongóival. (Sőt, egyik nagy kedvencem az elektromos UP -:)

Az viszont kifejezetten és egyre jobban irritál, hogy a Volkswagen az autógyártás mellett sajnos az európai manipuláció- és korrupcióiparban tört olyan magasságokba, amely lehetővé teszi, hogy más, náluk sokkal takarékosabb, környezettudatosabb autók gyártóit is képesek legyenek kifejezetten és folyamatosan rossz színben feltüntetni, globális viszonylatban aprópénzért megvásárolt újságíróikon és döntéshozóikon keresztül.

Ha csak Magyarországra kivetítve számolnánk ki, hogy az elmúlt évtizedben, az állami szervek és más, közpénzekből működő szervezetek, önkormányzatok, hivatalok, vállalatok hányszor döntöttek e láthatatlan befolyás nyomán a drágább, magasabb fogyasztású és károsanyag-kibocsátású Volkswagenek mellett, a konkurensek olcsóbb, környezettudatosabb termékei helyett, bizonyosan nem mosolyognánk úgy, mint az új Fiat Doblo Hannoverben.

Néhány európai szakújságíró előszeretettel aposztrofálja Golf-osztálynak az autógyártás úgynevezett kompakt kategóriáját.

Szívük joga.

Viszont a tény az, hogy ha a kompakt kategóriát hitelesen, egyetlen globálisan domináns modellről akarjuk elnevezni, akkor az csak a Focus lehet. Ugyanis amíg a Golf Európa egyik sikermodellje, a Ford Focus a világ legnagyobb darabszámban értékesített, vagyis a földgolyó legkedveltebb személyautója.

Mindezt csak azért tartom fontosnak tisztázni, hogy leszögezzük: ha a Ford Focus megújul, az valódi világesemény. Ha pedig a Ford Focus motorizációja akár csak néhány százalékkal takarékosabb lesz, az fontosabb zöld hír, mint egy néhány ezer, vagy tízezer példányban készülő "zöld" autó megjelenése a piacon.

Ha röviden össze kellene foglalnom a helyzetet, akkor azt mondanám, hogy műszaki szempontból az új Ford Focus a nagy, de nagyrészt nem eléggé kihasznált környezetvédelmi lehetőségek modellje.

Szép, letisztult formájú autó, amelynek extrafelszereltségeivel a Ford tűzijátékszerű látványtárát vonultatja fel mindannak, ami ma egy autóban, aktív és passzív biztonságban, információs és kommunikációs technológiában létrehozható. Ez, az egyik oldalról szédítően vonzó felszereltség arzenál, amely gyakorlatilag minden létező biztonsági, kényelmi és kommunikációs társadalmi igényre minőségi módon reagál, felveti azonban az autóipar talán legsúlyosabb jelenlegi környezetvédelmi dilemmáját is.

Azt tudnillik, hogy hiába készülnek egyre tökéletesebb hatásfokkal, egyre alacsonyabb károsanyag-kibocsátással a belső égésű gépjármű hajtóművek, mindeközben az egyre újabb és újabb luxusigények többletsúlyban és többlet-áramfelvételben a megtakarított tüzelőanyag nagy részét újra elégetik.

Egy talán közérthető példával élve: ha összehasonlítjuk az 1998-as, első generációs - Év autójaként debütált - 1,4-es benzines Ford Focus súlyát, áramfelvételét, fogyasztását a most bemutatott 2015-ös modellével, akkor nem lesz nehéz belátnunk, hogy hiába lépünk egyet előre, ha utána rögtön kettőt hátra is megteszünk.

Pedig az egyes Focus súlya, áramfelvétele összepárosítva a mostani Focus modell - többször, abszolút jogosan az Év motorjává választott - 1.0 Ecoboost motorjával, meggyőződésem szerint gond nélkül hozná a száz kilométerenkénti háromliteres fogyasztást.

Mindez persze nem Ford-specifikus probléma, de nagyon azt érzem: amit mostanában kibocsátáscsökkentésben, környezetvédelemben megnyerünk a vámon, azt elvesztjük a réven.

Sokszor eljátszom a gondolatkísérlettel: egy ilyen világkedvenc modell esetén, mint a Ford Focus, amelynek annyiféle kontinens annyi piacán van számtalan modellvariánsa, miért ne lehetne egy Eco Basic változata is?

Egy olyan igazi öko Focus, amelyet kifejezetten azoknak a millióknak szánnak, akik környezettudatosságból hajlandóak lemondani a kütyüalapú konzumidiotizmusról, kellemes, de valljuk meg, igazából felesleges luxus kényelmi extrákról, viszont ragaszkodnak a megnyerő Focus formához és a meggyőző Ecoboost motorhoz. Ez az egyelőre csak az én képzeletemben létező, modellverzió nem fapados, hanem környezettudatos lenne. Egy olyan Focus, amely súlyban, áramfelvételben, így aztán fogyasztásban, károsanyag-kibocsátásban olyan nagyságrendekkel verhetné a konkurenciát, ahogyan általában a Focus veri világszerte a Golfot, az Astrát és a többi különböző rendű rangú versenytársát.

Igaz, lehet, hogy az igazán környezettudatos Focus-rajongók manapság már inkább a Focus electric-kel kacérkodnak, vagyis a tisztán villanyhajtású verziót választják majd, amely - szerencsére - szintén megkapta a mostani Focus modellfrissítés új és igazán letisztultan elegáns formavilágát.

A világ legnagyobb autógyártója, a Toyota kommunikációjában előszeretettel tartja magát az autóiparon belül a környezetvédelem élharcosának.

Nagyrészt egyébként joggal. Bár érdekes módon mindaz, amiért ők folyamatosan dicsérik önmagukat, környezetvédelmi szempontból sokkal kétesebb értékű, mint azok a termékeik és innovációik, amelyekről méltatlanul kevés szó esik.

"Ha Toyota, akkor hibrid, ha hibrid, akkor környezetvédelem." Ezt már az óvodások is tudják, hiszen ezt sulykolják globálisan mindenkinek. Nem véletlen, hogy sulykolják, hiszen mindez azért nem egészen így igaz.

A hibrid járművek meglehetősen bonyolultak, a gyártásukhoz szükséges energiaigény, továbbá a lítium-ion akkumulátorokhoz szükséges nyersanyagok bányászata eléggé környezetpusztító tevékenység. Mindezek ellenére például a most bemutatott új Yaris hibrid változata - amit vélhetően jó eséllyel használnak majd városi közlekedésre - nyugodtan tekinthető környezetbarát autónak. Ugyanígy mondjuk egy - szintén döntőrészt városban közlekedő - Prius Hybrid taxi, amely a dugóban araszoláskor villanymotorral közlekedik.

Semmiképpen nem tekinthető viszont zöld járműnek egy óriási benzinmotorral szerelt luxus hibrid Lexus, amelyet döntőrészt hosszú városon kívüli utazásokra használnak, és üzemideje nagy részében valójában csak cipeli többletakkumulátorait, és általában legfeljebb csak rásegítésként dolgozik apró villanymotorja.

A példákkal csak azt akartam illusztrálni, hogy amire a Toyota legbüszkébb: a hibridtechnológiájára, az nem tekinthető minden vonatkozásban, minden szempontból és minden típusú utazás esetén kifejezetten zöld közlekedési módnak.

Vannak viszont a japán gyártónak olyan zöld értékei, amelyekről - mondjuk tőlük maguktól - vajmi keveset hallunk.

Mindenekelőtt járműveik megbízhatósága, tartóssága. Annál ugyanis nincsenek zöldebb autók, mint amelyek nagyon sokáig képesek közlekedni, és nem kell helyettük újat venni. Annál nincsen zöldebb technológia, mint a minket körülvevő tárgyak minél hosszabb távú használata. Egy Aygo, egy Yaris vagy éppen egy Corolla ebből a szempontból igazán zöld autók, hiszen nagyon megbízhatóak, tartósak, és aki megvásárolja őket, annak nem kell három, öt, hét évenként cserélgetnie.

Az már csak a hab a tortán, hogy mondjuk a szintén nemrégiben megjelent új Aygo, a kis ezres, háromhengeres benzinmotorjával és négy liter alatt fogyasztásával lényegében bármelyik hibrid vetélytársánál ökobb közlekedési eszköz: hiszen könnyű, takarékos, egyszerű és tartós.

Szóval a Toyota legökobb tulajdonsága az, hogy jórészt tartós autókat gyárt.

A második legökobb Toyota-tulajdonság az, hogy sikerült gyáraik jó részében megújuló energiával, nagyobbrészt nap, kisebbrészt szélenergiával helyettesíteni a fosszilis és atommaghasadásból származó villamos energiát. Vagyis, a gépkocsigyártás egészének energiafelhasználását lecsökkenteni. Ezzel nem csak az autókat, de magát az autóipart is zöldebbé változtatni.

Ennek egyébként hamarosan marketingjelentősége is lesz, hiszen ha a most használt széndioxid-kibocsátási értékek mérését végre kiterjesztik az autók egész életciklusa során felhasznált kibocsátás átlagának feltüntetésére, akkor a Toyota gyáraiból kikerülő termékek jelentős előnnyel indulnak majd a képzeletbeli zöldautóversenyben.

A harmadik legjelentősebb toyotás zöld fejlesztés - még mindig nem a hibrid technológia - hanem a Toyota I-Road, ez a kedves kis háromkerekű városi villanymanó, amelyről sokáig azt hittük, hogy csak álmodozásra és imázsépítésre szolgáló prototípus.

Mígnem egyszer csak megjelent a franciaországi Grenoble városában, ahol kölcsönözhető járműként egészíti ki a felettébb jó kötöttpályás városi tömegközlekedést. A Toyota az I-Roaddal megalkotta az autó, a motor, a kerékpár és a roller téli-nyári kvintesszenciáját, meggyőződésem szerint hamarosan forradalmasítva a zöld, egyéni városi közlekedést.

Hangsúlyozottan szubjektív környezetvédelmi értékrangsorom szerint csak ezen toyotás zöld érdemek után következik a cég sokat hangoztatott védjegye, a hibridrendszer megalkotása és elterjesztése. Ráadásul abból is leginkább a ma még kevéssé elterjedt, bár a Priusokhoz már egy ideje kapható "plug-in", vagyis konnektorról tölthető hibrid érdemli ki igazán a zöld jelzőt, hiszen ez képes igazán nagy előrelépésre a takarékos autózás terén.

Ráadásul az sem mindegy, hogy az a bizonyos konnektor másik vége hol van?

Egy napelemes tetőben, vagy a Paksi Atomerőműben?

Nagyon nem mindegy.

Erkölcsi, szakmai kötelességemnek érzem, hogy újra visszatérjek a budapesti 1-es villamos ügyéhez. Ezügyben írt első posztom röviden összefoglalva arról szólt, hogy találtam egy normális, szimpatikus MSZP-s országgyűlési képviselőt (ez önmagában is szenzáció), aki tett egy érdemi, városfejlesztési javaslatot.

Ennek lényege az volt, hogy hosszabbítsák meg végre az 1-es villamos vonalát Óbudán, az Óbudai temetőt érintve az Esztergom-Budapest vasútvonalig.

A poszt számos visszhangot kapott, és - legnagyobb örömömre - több pozitívat is. Ezért aztán úgy döntöttem, nem eresztem az 1-es villamos óbudai meghosszabbításának ügyét és sorsát, nyomon követem ennek a környezetvédelmi szempontból óriási jelentőségű elképzelésnek az újabb és újabb fejleményeit.

Gyorsan essünk túl az üggyel kapcsolatos negatív híreken, hogy aztán - végre egyszer - pozitív végkicsengésű hírekkel zárhassam soraimat.

Negatívumok:

1. A média egy része - pártállástól függetlenül - azzal a szemenszedett ostobasággal kábítja a nagyérdeműt, hogy az 1-es meghosszabbított vonala (Eurocenter-Bécsi út- Óbudai temető- Aranyvölgy vasútállomás) "nem érint lakott területeket". Ezzel szemben az igazság az, hogy nagyon lefelé kerekített számítások szerint közvetlenül 70-80 ezer, közvetve több mint félmillió ember tömegközlekedési lehetőségét teremtené meg ez a néhány új villamosmegálló. (Ostobaságokat író hírlapíróknak kéretik kimenni Óbudára, egy jó terepszemlére.)

2. A Fidelitasnak, a Fidesz ifjúsági szervezetének az a véleménye, hogy "ez a terv már szerepel a főváros hosszú távú terveiben" - így aztán a megvalósítás részletei le vannak szarva. (Fiatalság, bolondság.)

3. Óbudán a villamos meghosszabbításának tervét a közbeszédbe - nagyon helyesen - bedobó Kiss László országgyűlési képviselő pártjának, Óbudán nincsen polgármesterjelöltje. Van ugyan egy "baloldali jelölt", a neve Béres András, ő azonban láthatóan nagy ívben szarik az ilyesmikre. (Ő inkább azért küzd, hogy újra lehessen éjszaka alkoholt árulni a kerületben, amivel azt gondolom, minden józan embert fel is sorakoztatott maga ellen.)

4. Falus Ferenc, az "ellenzék" közös főpolgármester-jelöltje felvette programjába az 1-es villamos meghosszabbtását, viszont ő szemmel láthatóan nemcsak esélytelen, de beszámíthatatlan is. Így aztán azzal, hogy a szájára vette a tervet, vélhetően sokkal többet árt, mint használ.

5. Tarlós István, Budapest jelenlegi és - minden bizonnyal - jövőbeli főpolgármestere nyilvánosan egyelőre nem kötelezte el magát a terv mellett, ami nagyon-nagyon sajnálatos.

Pozitívumok:

1. Óbuda jelenlegi és - minden bizonnyal - jövőbeli polgármestere, Bús Balázs már korábban is tett lépéseket az 1-es villamos meghosszabbítása ügyében, csak mindezeket szerényen, a nagy nyilvánosság tudta nélkül. Kár, hogy hivatalos programjában nem szerepel a terv, holott - mint a helyi újságból nemrégiben kiderült - elkötelezett iránta.

2. Kiss László pártjának, az MSZP-nek az óbudai jelöltjei határozott, nyilvános ígéretet tettek arra, hogy segíteni, támogatni fogják az 1-es villamos óbudai meghosszabbítását, így, ha Bús Balázs ezt a tervet valóban ambicionálja, ezügyben nem fog ellenállásba ütközni, sőt, politikai ellenfeleiben támogatókra is is lel majd ebben az ügyben.

3. A hibbant, szemkilövető Gyurcsány Ferenc pártjának jelöltjei Óbudán nem tudtak összeszedni elegendő ajánlószelvényt, így bizonyosan nem kerülnek be a kerületi közgyűlésbe. Így kizárható, hogy egy kis szokásos zavarkeltés ürügyén, szánalmas, pitlák módon tönkretegyék az óbudai villamoshosszabbítási tervnek a megvalósulását.

4. Óbuda két országgyűlési képviselője közül Kiss László ellenzéki, de szinte mindenki által elfogadott, komolyan vett ember, a másik, Varga Mihály pedig befolyásos kormánypárti-kormányzati szereplő. Így - ha eltérő módszerekkel és hatékonysággal is - mindketten hozzájárulhatnak az 1-es villamos meghosszabbításának megvalósulásához.

5. Vitézy Dávid, a BKK vezére Budapest legfontosabb jövőbeli tömegközlekedési fejlesztései közé sorolta az 1-es villamos óbudai meghosszabbítását, ami igencsak jó jel.

Szóval, kedves Óbudáért és a villamosért tenni akaró bármilyen rendű, rangú, pártállású politikusok: itt a lehetőség további érdemeket szerezni önmaguknak - az utókor szemében.

Mélységesen felháborít az a képmutató, durva támadás,amely az elmúlt napokban Sebestyén Balázs műsorvezetőt és Morning Show című műsorát nőjogi és más egyéb, jogvédő civilszervezetek részéről érte.

Különösen felháborít a népszerű műsorvezetőt és két társát ért súlyos kritikák időzítése. Mint ismeretes, Sebestyén Balázs, Rákóczi Ferenc és Vadon János az említett rádióműsorukban viccelődtek azzal a hírrel kapcsolatban, miszerint az ELTE gólyatáborában megerőszakoltak egy lányt.

Tényleg mélységesen meg vagyok rökönyödve, sőt felháborít az a durva indulat, amely pont emiatt és pont most Sebestyén Balázsra és műsorvezető társaira zúdul.

Röviden el is magyarázom, miért.

A Morning Show műsorvezetői, Sebestyén Balázs, Vadon János és Rákóczy Ferenc, ez a három, igazán kritikán aluli szarházi már hosszú évek óta, nap mint nap követ el élő adásban ilyen és ennél még sokkal súlyosabb, jó ízlés, emberi méltóság, jó hírnévhez való jog, az állatok védelméről szóló törvény és sok egyéb hatályos magyar törvény ellen vétő gyalázatot.

Sebestyén férfi létére egy bundesligás frizurájú, begombázott, debil Barbie baba, Vadon ostoba és képmutató is, Rákóczi pedig, ez a Viharsarokból szalasztott túlsúlyos újlipótvárosi díszparaszt (a jelzőket nem gondolom ám komolyan, csak ártatlan viccnek szánom) gyakorlatilag arra építi egész műsorfolyamát, hogy reggelről reggelre, minden fronton megalázzanak, kinevessenek olyanokat, akik bajban vannak. Műsoruk alapvetése, hogy - lehetőség szerint - kiszolgáltatott embereket zavarba hozzanak, lejárassanak, problémáikat, fájdalmaikat, csalódásaikat, kudarcaikat közszemlére téve megpróbáljanak - általában sikertelenül - viccet faragni.

A három köztörvényes mocsok röhögött már emberek halálán, betegségén, balesetén, kilakoltatásán, megalázásán, nevén, külsején, beszédhibáján és azon is, ha valamifajta bűncselekmény áldozataivá váltak.

De a három büdös görény kacagott már állatok elütésén, lelövésén, sőt bevallották, ők is szívesen csinálnak ilyet.

(Jellemző a perverz hazai közállapotokra, hogy mindeközben ez a három szánalmas alak a Noé Állatotthon nevű menhely arca vagy inkább pofája...)

Szóval ezért vagyok felháborodva Sebestyén, Rákóczi és Vadon mostani, a megerőszakolt lány elleni bűncselekményen viccelődő beszólásuk miatti meghurcoltatásán.

Nem értem, miért most, miért csak most, és éppen most történik meg mindez?

Mert ennek nagyon nem most, hanem már nagyon régen kellett volna megtörténnie.

Ezek hosszú ideje komoly cégek reklámarcai, ha úgy tetszik, köztiszteletben álló közszereplők, annak ellenére, hogy mindenki évek óta pontosan tudja, hogy nap mint nap főállásban, sztahanovista szorgalommal gyalázzák az embereket.

Sebestyén legutóbb például a Range Rover magyarországi forgalmazójának lett a reklámarca. (Ha lehet, ne vegyenek Range Rovert, vagy ha vesznek, ne ezektől.)

Mi pedig - nőjogi, emberi jogi, állatvédő és egyéb civil szervezetekkel együtt - hosszú évek óta tűrjük, toleráljuk vagy éppen lájkokkal, betelefonálásokkal támogatjuk e három köztörvényes moslék működését.

Most pedig, amikor nem csinálnak semmi mást, csak ami a sajátjuk, a napi rutinjuk, és meggyaláznak egy megerőszakolt lányt, akkor meg felháborodunk, perelünk, tüntetünk.

Sajnos, ez egy olyan ország, ahol Sebestyén, Vadon és Rákóczi, (a debilképű, a törpe és a büdös köpcös) nyugodtan végigmehet az utcán anélkül, hogy valaki pofán vágja vagy legalább leköpködje. Ahol nincsen bojkott, aláírásgyűjtés, blokád ezek ellen. Sőt ma Magyarországon ez a három morálisan nehezen alulmúlható lény népszerű sztár.

Ilyen ország pedig - sajnos - Morning Show-t érdemel a pofájába - nap mint nap, újra meg újra.

Alig kezdődött meg, máris infantilis, alpári bulvármocsokba fulladt az önkormányzati választási kampány Magyarországon.

A személyek, az ügyek és a vödör jeges vízek mind azt jelzik: a magyar társadalmat sikerült mára úgy elhülyíteni, hogy egyszerűen nem is fogja fel a tétet. Nem fogják fel az emberek, hogy most fél évtizedre választják meg a helyi hatalom minden rendű, rangú vezetőjét. Azokat az embereket, akiknek a következő öt évben meg kellene állítani a környezeti állapotok, a közbiztonság drámai mértékű romlását, meg kellene próbálniuk értelmes, jövőbemutató, ökológiailag fenntartható fejlesztésekre felhasználni a most kezdődő - és nem kizárt, hogy számunkra utolsó - uniós költségvetési ciklusban lehívható jelentős pénzeket.

Villamosvonalakat, vasútvonalakat, napelemeket, szélkerekeket, bicikliutakat, térfigyelő rendszereket, villanyautó-töltőket, városi parkokat, védőerdő sávokat, állatmenhelyeket, közösségi kerteket, kellene létrehozni. Civil közösségeket, műemlékeket és hagyományokat megvédeni, passzívházakat, forgalomcsillapított zónákat terjeszteni.

A világért sem akarnék általánosítani, hiszen többtízezer képviselőjelölt és ezres nagyságrendű polgármesterjelölt száll harcba október 12-én. Akik között bizonyosan százszámra vannak talpig becsületes, jószándékú emberek, akikről sem eddig, sem ezután nem is hallani. Csak hát a társadalom nagy többsége számára a médián keresztül megjelenő önkormányzati választási kampány mégsem róluk szól.

A legborzalmasabb és legförtelmesebb az, hogy nincs egy, azaz egyetlen párt sem, amelyik húzott volna valamifajta minimális cezúrát. Egy vonalat, ami alatt akkor sem, ha nincsen más.

Az RTL ízléspusztító bulvármocskáról papoló Fidesz elindítja ennek az alpári műfajnak az alvégén rezsiző és egy részeg egysejtű értelmi-szocializációs szintjén álló Bálint Antóniát Budapest egyik fontos kerületében képviselőjelöltnek?

És még büszkék is rá? A mindig kenetteljes és erkölcsi értékeinket féltő Rétvári Bence nevű államtitkár még örömét is fejezi ki, hogy "végre celebek is részt vesznek a választásokon, ami a politika felé fordíthatja az embereket"?

Kicsoda?

Az Orbán Józsitól, Földesi-Szabón át Hajdú Péterig boldog-boldogtalan által megdugott, ostobaságokat beszélő Bálint Antónia?

Vagy a második kerületben induló hibbant, véresszájú bolsevik Vágó István?

Ők fordítják majd a politika felé az embereket?

Bálint Antónia, Vágó István?

Micsoda értékrendek ezek?

Meggyalázzák még a tisztességes jelöltjeiket is az olyan pártok, akik ilyen alapvetően vállalhatatlan figurákkal szennyeznek. Márpedig kivétel nélkül minden párt indít tucatszámra teljességgel vállalhatatlan alantas jelölteket. Nincs kivétel, sajnos.

Mit szólnak, kedves olvasóim, György István budapesti főpolgármester helyettes "hölgyismerőséhez" és "tanácsadójához", Dodity Gabriellához, akit a kispestieknek polgármesternek szán a Fidesz?

Vagy esetleg a legfrissebb bűnügyi statisztikák szerint immáron hivatalosan is a "bűn fővárosa" címet elnyert Siófok rosszarcú és rosszhírű első embere, Balázs Árpád adja majd vissza az emberek hitét a politikában?

Talán ellenfele, Lengyel Róbert, a szabadidejében állatokat gyilkolászó kirúgott balfasz rendőr?

Mindeközben - az önkormányzati kampány túlpolitizált légkörében - a hazaáruló D-209-es ügynök, Medgyessy Péter zeng erkölcsi ítéleteket a jobboldali televízióban, nevelt lánya, a szeretőjét állatvédelmi díjjal kitüntető Tornóczky Anita meg a vezető jobboldali hetilapban osztja az észt állatvédelemről.

A korábbi állampárti besúgó és büntetőeljárás alatt álló, papként vadászgató Kiss-Rigó László jobbkeze, a Fidesz szegedi polgármesterjelöltje Kothencz János, aki a magyarokat gyalázó, gatyájába szaró-hugyozó alkoholista Gerard Depardier-t vásárolta meg kampányarcnak?

Kampányvideóját tanulmányozva,  Kodhencznek talán egyetlen mentsége lehet: vélhetően enyhén debil.

De fontos hangsúlyozni: a kampány még csak most kezdődik igazán. Bulvármocsok, gagyi vélhetően minden napra, minden párttól érkezik majd.

Itt van Horn Gyula egykori privatizációs minisztere, az állami vagyon egyik legszorgalmasabb elherdálója, az agresszív, ostoba, mindenhonnan kibukott és mindenhol megbukott Suchman Tamás, akinek sem pozíciója, sem méltósága, sem józan esze nem maradt. A korábbi politikai működését egyetlen büntetőeljárás nélkül megúszó vén barom saját párttásait fenyegette és MSZP-s aláírásgyűjtő pultokat borogatott, mert a fiatal szocialisták oda merészkedtek, ahol - utolsó emléke szerint - ő az úr: Marcaliba.

Ha összehasonlítjuk ezt a kis piti, hazai önkormányzati választási vircsaftot, az ENSZ most nyilvánosságra került jelentésével, amely szerint vélhetően visszafordíthatatlan károkat okoztuk a bioszférának és lényegében semmit nem is teszünk a globális környezet, és önpusztítás ellen... nos, akkor könnyen juthatunk arra a pesszimista következtetésre, hogy talán megérettünk a pusztulásra.

Mióta az autómobil világszerte tömegcikké vált, szinte minden évnek volt autója. Nem azért, mert néhány mutyiutazásokkal, ajándékokkal, hirdetésekkel vagy egy kis készpénzzel, valamelyik autógyártó megvett néhány, magát az évautója-díj eldöntésére feljogosítva érző bértollnokot, aki összeültek, kiválasztott egy új típust, és azt nagy csinnadrattával az "év autójának" választották.

Nem.

Az év valódi autói soha nem így születnek.

Hiába lett például 2014-ben Év Autója a ráncfelvarrott Peugeot 308-as a szakértő nemzetközi zsűri szerint. A Peuget 308-as láthatóan a kutyát nem érdekli. Sem esztétikailag, sem műszaki tartalomban, sem pedig környezetvédelmi szempontból az égegyadta világon semmi újat nem hozott. Legfeljebb sokan konstatálták, hogy azért lényegesen szebb és valamivel üzembiztosabb lett elődjénél.

De ez - elvben - alapelvárás egy normális autó esetében - és nem ok a díjazására.

De meg is fordíthatjuk a dolgot: hiába nem lett évautója annakidején, a kilencvenes évek végén, a Peugeot 206-os vagy a 406-os. A világ, a vásárlók mégis rajongtak ezekért a típusokért, és senkinek sem hiányzott egy néhány újságíró által kiállított évautója plecsni, ahhoz, hogy szeressék és vegyék e két - egyébként tényleg nagyszerű - járművet.

Hamarosan idén is megválasztják az év autóját a magukat nagyon nagytekintélyűnek, kurvára elfogulatlannak, pártatlannak és hozzáértőnek tartó zsűri tagjai. A legtöbb autós cég nyilván idén is igyekszik majd ezeknek a zsűritagoknak a kedvébe járni: utaztatják, etetik, autóztatják őket - és ők nagykegyesen mindezt el is fogadják. Hangsúlyozva persze szigorú pártatlanságukat és befolyásolhatatlanságukat.

Aztán - évről évre nagyobb felhajtással - hoznak egy döntést, amely valójában semmit nem befolyásol és lassan senkit nem is érdekel. Az év autója ugyanis idén is az lesz, amelyikről a leendő vásárlók, a közvélemény úgy érzi, hogy "igen, ez az".

Az lesz az év autója, amelyik világszerte közbeszéddé válik, divatot teremt, trendeket formál és emberek millióinak vágyai tárgyává válik.

Idén ez a (személy)autó valószínűleg az új Renault Twingo lesz, amely trendi, de praktikus, sportos, de öko, kicsi, de tágas. Szóval olyan - elvileg - egymást kizáró tulajdonságokat egyesít, amelyeket egyetlen más idei újdonság sem.

Az idei év autója tehát egy zöld szempontból vállalható kisautó, amely szolgáltatásaiban vetekszik a környezetvédelmi szempontból vállalhatatlan sokkal nagyobbakkal is.

A helyzet egyébként ugyanígy áll az év teherautójával/kisáruszállítójával is. Azt is lehet nagyon menő szakújságíróknak pontozgatni, elemezgetni, de mindenki tudja, hogy ott az év újdonsága idén valójában nem más, mint a Nissan új villanyfurgonja, az NV200 tisztán elektromos változata lesz.

De ez utóbbiról inkább majd máskor, részletesebben.

Annyit szidták és gyalázták, hogy elkezdett érdekelni. Aztán alaposabban átnéztem, pontosan kik is ócsárolják, és onnantól rögtön szimpatikus is lett. Sergio Marchionne a Fiat-Chrysler-Jeep vezére már évek óta a Volkswagen- és Opel-csoport, valamint az ADAC hirdetéseiből élő európai autós autós lakájmédia elsőszámú célpontja-mumusa.

Hiába derült ki, hogy a Volkswagen európai uniós képviselőket és kormányokat veszteget, az autós szaksajtó folyamatosan csak arról írt, hogy most már aztán biztosan csődbe megy a Fiat.

Hiába derült ki, hogy az Opel anyavállalata, a GM emberek sokaságának haláláért felelős az elhallgatott műszaki problémák miatt, a német, osztrák és magyar autós lapok rendre csak arról cikkeztek, hogy a Fiatnak nincsenek új modelljei, és most aztán már tényleg óriási nagy bajban van.

Hiába derült ki, hogy a nagyhírű-nagymúltú-nagypresztízsű német ADAC megbízhatósági statisztikáival évek óta ordenáré módon csalnak, hazudnak és hamisítanak, az "autós szaksajtó" arról cikkezett, hogy milyen súlyos problémák léptek fel a Jeepek fejlesztése során.

De mivel is érdemelte ki Sergio Marchionne az európai szaksajtó autóipari mumusa státuszát? Nos, a színfalak mögé persze nem látok, de abból, amiket az utóbbi években nyilatkozott, nagyjából el tudom képzelni ennek a nagy és kollektív gyűlöletnek az okát.

Marchione először is egy kifejezetten szókimondó, jó értelemben laza és flegma pali. Összehasonlítva mondjuk a sunyi, csendes, szürke, de gátlástalan keresztapa benyomást keltő Volkswagen-vezér Martin Winterkornnal, egy igazán emberszabású, pulóveres értelmiségi figura, aki ahányszor csak megszólal a nyilvánosság előtt, elég meredek dolgokat beszél. Többször utalt például arra, hogy miközben a német autógyártók eurószázmilliárdokra rúgó bújtatott támogatásokat kapnak Európa számos országában - köztük egyébként Magyarországon is - gyárépítés, munkaerőmegtartás, flottavásárlás és egyéb jogcímeken, addig a Fiatnak gyakran még akkor is magyarázkodnia kell, ha nagyritkán megnyer egy-egy olaszországi közbeszerzést. Szóval Marchione szóvá tette, hogy amit szabad a Volkswagennek, azt nem szabad a Fiatnak, és arra a következtetésre jutott, hogy ez így nincsen rendjén.

Elmondta azt is jó pár alkalommal, hogy a hatvanas-hetvenes évekből megmaradt szakszervezeti-érdekvédelmi stílussal képtelenség lesz az autógyártást Olaszországban tartani, mert tökéletesen versenyképtelenné válik a helyi munkaerő még a környező országokéval szemben is.

Marchionnét gyakran megvádolták azzal is, hogy tudatosan tönkreteszi, elsorvasztja a Fiatot, a Jeepet, a Chryslert, ami ugye egy, a sikerben érdekelt menedzser esetében elég képtelen, viszont egyszerűen megjegyezhető, jól továbbadható vád.

Marchionne mindez idő alatt azért elkészítette,a harmadik generációs Pandát, gyártását Olaszországban tartotta és európai piacvezetővé tette. Az 500-ast nem csak Európa kedvenc kisautójává tette, de elvitte és viszonylagos sikerre vitte az Egyesült Államokban. Megalkotta a sok szempontból vitatható, de praktikus és a piacon sikeres 500L-t, az új Doblót és Ducatót. E két utóbbit szintén bevezette az amerikai piacra. Megújította a Grand Cherokee-t és terveztetett egy vadonatúj Cherokee-t. Ráadásul most ősztől bevezeti az első, kiskategóriás, ökoautók fogyasztásával és károsanyag-kibocsátásával vetekedő Jeep Renegade-et. Minden idők legkisebb és legökobb Jeepjét, amelynek sikerült úgy minimalizálni a környezetterhelését, hogy közben megmaradt egy igazi off-road képes, régivágású amerikai terepjárónak is.

Mindeközben Marchionénnak volt bátorsága belátni, hogy nincs értelme továbbra is lélegeztetőgépen tartani a már évek óta éber kómában haldokló Lanciát, viszont maradt ereje egy teljes Alfa Romeo megújulási program kidolgozására.

Itt talán félbe is hagynám Sergio Marchionne Fiat-vezér érdemeinek felsorolását, hiszen nyilván legalább ennyi hibáját, rossz döntését is ide lehetne citálni.

A lényeg nem is ez. Sokkal inkább az, hogy néhány - sajnos a magyar kormányokkal is túl jó viszont ápoló - maffiamódszerekkel dolgozó európai autóipari oligarcha képes arra, hogy az egyik legrégebbi és a környezetvédelmi újításokban, a takarékos autók gyártásában élenjáró nagyszerű európai márkát annak irányítóján keresztül szétgyalázzon. Nyilván abban bízva abban, hogy a hamis vádak, ha sokat ismételgetik őket, előbb-utóbb önbeteljesítővé válhatnak és így eltakarítható lenne az útból egy a takarékos és kisautógyártás terén mindmáig verhetetlen európai konkurens, a Fiat a piacról.

Nemrégiben éppen arról értekeztem, milyen semmitmondó, kutyaütő, tartalom- és zöldértékek nélküli önkormányzati választási kampány elő nézünk néhány hét múlva. Erre mit ad a Jóisten! Kezembe került az egyik óbudai ingyenes újság, ahol urbanisztikai és zöld szempontból is egy igazán szívet melengető - és komolyan megfontolandó - budapesti fejlesztési javaslatot találtam.

Lényege: hosszabbítsák meg az 1-es villamos vonalát az óbudai temetőn át az egykor sokkal, de sokkal szebb napokat látott óbudai vasútállomásig. (Amely egyébként a most felújítás alatt álló Budapest-Esztergom vonal egyik legszebb állomása.)

A javaslat szépséghibája csak annyi, hogy az önkormányzati választásokon nem induló politikustól, Kiss László országgyűlési képviselőtől származik.

Szóval kedves óbudai, budapesti várospolitikusok! Kérem tisztelettel, lopják el a képviselő úrtól az ötletét és valósítsák meg!

Az első épkézláb, komoly és bölcs ötlet iránti tiszteletem jeléül a cikket befényképeztem, a szöveget pedig bekörmöltem ide önöknek, nektek kedves olvasóim. Olvassátok, terjesszétek - és ha ezen a környéken laktok, akkor pedig követeljétek ki az 1-es villamos meghosszabbítását képviselőjelöltjeitektől.

Műszaki és politikai egyeztetést kezdeményez Óbuda MSZP-s országgyűlési képviselője arról, hogy az egyes villamos vonalát a lehető legrövidebb határidőn belül hosszabbítsák meg az óbudai temető érintésével a vasútállomásig. Kiss László, az Óbudán egyéni választókörzetben mandátumot szerzett szocialista politikus szerint, a mostani alkalmat urbanisztikai, városfejlesztési szempontból bűn lenne elhalasztani.
Most zajlik az egyes villamos korszerűsítése és hamarosan elkezdődnek az M0-ás körgyűrű tovább építésének munkálatai, ami szervezési, logisztikai szempontból tökéletes alapot ad ahhoz, hogy egyúttal meghosszabbítsák Óbuda „széléig” az egyes villamost. – magyarázza Kiss László, aki első körben mérnökökkel, közlekedési és várostervezési szakemberekkel egyeztet a fejlesztésről. Kiss szerint az egyes villamos jelenlegi Bécsi út és Vörösvári út találkozásánál lévő végállomása ideiglenes megoldás, hiszen ez a nagykapacitású vonal akkor lesz képes igazán betölteni a metróra és a belvárosi tömegközlekedési eszközökre ráhordó szerepét, ha annak több mint fél százezer embernek is lehetőséget teremt a használatára, akik a jelenlegi végállomás és az óbudai vasútállomás közötti zónában élnek.
Ha azt akarjuk, hogy az emberek tömegközlekedjenek és elvárjuk, hogy az agglomerációból ne zúduljon ránk, óbudaiakra az elviselhetetlen autóforgalom, akkor kutya kötelességünk megbízható, gyors és nagy kapacitású kötött pályás tömegközlekedési eszközt biztosítani. Az óbudai szocialista képviselő szerint, az sem elhanyagolható szempont, hogy talán az óbudai az egyetlen olyan nagy fővárosi temető, ahol a hozzátartozók, nagyon nagy számban idős emberek nem tudnak eljutni szeretteik nyughelyéhez, kényelmes, gyors, dugóban és szélsőséges időjárási körülmények között is megbízható, kötött pályás tömegközlekedéssel.
Kiss László lapunk kérdésére azt is elmondta, a műszaki egyeztetésekkel párhuzamosan: óbudai képviselőként feladatának tekinti a minél szélesebb körű politikai konszenzus megteremtését az egyes villamos vonalának meghosszabbításának ügyében.
Azt bizonyosan ígérhetem az óbudai polgároknak, hogy az Óbudán dolgozó és az ősszel megalakuló új önkormányzatba bekerülő szocialista képviselők, valamint a párt meghatározó fővárosi vezetői és budapesti frakciója bizonyosan teljes mellszélességgel fog kiállni és gőzerővel dolgozik majd azon, hogy az egyes villamos vonala mihamarabb elérjen Óbuda határáig.
Kiss László abban viszont csak reménykedik, hogy nem fordul még egyszer elő az a helyzet, ami korábban a budai fonódó villamos tervezésekor, amikor is a második kerület, Fideszes polgármestere Láng Zsolt bűnös cinizmussal akadályozta az óbudaiak számára döntő jelentőségű vonal megépítését.
Az egyes villamosnak nincsenek és nem is lesznek Fideszes vagy MSZP-s utasai, csak olyan, minőségi tömegközlekedésre váró óbudai polgárok, akiknek kötelességünk biztosítani, hogy autó nélkül is eljussanak uticéljukhoz. - zárja gondolatait Kiss László.

Korábban arra gondoltam, írok majd az önkormányzati választások környezetvédelmi vonatkozásairól. Mára bizonyossá vált, hogy ez rossz ötlet volt. 2014-ben, a magyarországi önkormányzati választásoknak ugyanis nincsenek környezetvédelmi vonatkozásai. Nem indulnak zöld érzelmű emberek, nincsenek természet- és környezetvédelemmel kapcsolatos ügyek.

Tulajdonképpen semmilyen ügyek nincsenek, csak a szar, a gagyi és nagyrészt az ismert, unott, döntőrészt köztudottan korrupt, szarházi politikusok.

Ok, pontosítsunk: néhány főszarházi, például a szombathelyi, drogozó, kurvázó fideszes lumpenek végül nem indulnak, viszont bűnöző mszp-sek és szinte minden párt színeiben jelen lévő közismert alkalmatlanok garmadával.

De ne szaladjunk ennyire előre: tényleg nincs egy párt, egy politikai erő, amely úgy gondolja, érdemes egy nagyvárosban vagy akár a fővárosban zöld programmal harcba szállni?

Elvben van, hiszen az LMP - elméletben - Budapesten például zöld, vagy legalábbis szakmáját tekintve zöldséges, jelöltet indít.

Hogy ki ő?

Őszintén megmondom, még a nevét sem tudom, valamilyen Antal. Ránézésre egy kedves, jóindulatú, jellegtelen, sótlan, karizma nélküli fiú, akiről annyit lehet tudni, hogy több zöld területet szeretne Budapesten - és az eredeti szakmája zöldséges.

Szóval a rendszerváltás óta első, szinte teljességgel "zöldmentes" magyarországi önkormányzati választásról, zöldszempontból, szakmailag nincs mit írni.

Legfeljebb - a teljesség igénye nélkül - néhány olyan példát érdemes elmondani, ami jól illusztrálja, hogy mennyire kollektíven és pártfüggetlenül velejéig romlott politikai elit méretteti most meg magát.

Kezdjük a példák sorát a nemzeti radikális jobbikkal, a politikusbűnözés kérlelhetetlen üldözőjével. Nos, ez a nagyon radikális, kurvára politikusbűnöző-ellenes párt például Siófokon nem indít ellenjelöltet Balázs Árpád Fideszes polgármester ellen.

Hogy politikusbűnöző-e Balázs Árpád? Szokott-e kurvázni és kell-e fizetni húsz százalékot a helyi vállalkozóknak?

Nos, erről érdemes diszkréten megkérdezni Siófok polgárait.

Érdekes a helyzet a Fidesszel, amelynek - legyünk méltányosak - a nagy számok törvénye alapján van néhány kifejezetten jó és tisztességes, bár sajnos nem éppen zöld - jelöltje: Bús Balázs Óbudán, Wintelmantel Zsolt Újpesten, Herczeg Zsolt Mezőtúron vagy éppen Tarlós István Budapesten - hogy csak néhány kiragadott példát említsek.

Viszont - talán szintén a nagy számok törvénye alapján - a vérgagyi mezőnyt is ők uralják: a dobogó legfelső fokán minden bizonnyal Kodhencz János szegedi fidesz jelölt áll. Aki a mostanában gyakran maga alá hugyozó, magát összeszaró és összehányó, egykori francia, ma már talán orosz állampolgárságű Gerard Depardieu nevű, korábban Magyarországot telipofával gyalázó egykori színésszel népszerűsítteti magát.

Mint ismeretes, a büdös, dagadt alkoholistát - nyilván rengeteg közpénzből - meghívták fellépni a Szegedi Szabadtéri Játékokra, de a pénzért elvégzendő feladata valójában nem a színészkedés, hanem az volt, hogy valahogy kiböfögje: ő Gerard Depardieu bizony Kodhencz Jánost támogatja.

Szegeden egyébként nyilván marad az MSZP-s Botka László, aki viszont, ha nem is az egyetlen, de a nagyon kevés vállalható szocialisták egyike.

Apropó szocialisták: nem csodálkoznék azon, ha a mostani önkormányzati voksolás lenne az utolsó, ahol ez a párt még úgy, ahogy országos tényezőként mérettetheti meg magát.

Az eszement ostobaságokat beszélő és izraeli zászlós kitűzővel flangáló futóbolond Horváth Csaba, az egyik leggyűlöltebb magyar oligarcha, Leisztinger Tamás, értelmes beszéd helyett inkább csak mekegő felesége, Tüttő Kata önmagukban is kellő garanciát jelentenek arra, hogy az MSZP - de vélhetően a belőlük kivált, politikailag tudathasadt, személyiségeikben döntő részt vállalhatatlan - többi "baloldali erő" is egyszerűen el fog tűnni - a politikai, morális semmibe.

És talán fél évtized múlva - most ugyanis már négy helyett öt évre választunk önkormányzatokat - az addigra felszámolódó baloldal helyén lesz egy progresszív, zöld erő, normális, rendes, tisztességes jelöltekkel.

Addig viszont mi, környezet-, természet- és állatvédők csak egyet tehetünk: nem a párthovatartozást, csak és kizárólag a személyt, a személyiséget figyelembe véve megpróbálunk a kínálatból egy az állatkínzással szemben zéró toleranciát alkalmazó, a zöldterületek védelme, a tömegközlekedés, a kerékpározás, a vasúti tömegközlekedés iránt elkötelezett rendes embert kiválasztani - ha van egyáltalán ilyen a választókörzetünkben.

Ha viszont rátalálunk egy ilyenre, nyugodtan leszarhatjuk, hogy fideszes, mszp-s, lmp-s, jobbikos vagy bármilyen más párti-e. Bátran x-eljünk.

Van Óbudán, a Kenyeres utcában egy hosszú évek óta súlyosan elhanyagolt állapotú üres telek. Ahogy a mellékelt fotón is látható, a terület fémkerítéssel van elzárva, ami persze sokakat nem akadályozott meg az utóbbi években abban, hogy rengeteg hulladékot, köztük veszélyes vegyi anyagokat, akkumulátorokat, fertőző kommunális és egyéb szemetet is bedobáljanak a területre.

A környék lakói számára már jóideje teljességgel felfoghatatlan, hogy miközben ma már néhány tő parlagfűért azonnal keménykednek és bírságolnak az önkormányzatok, hogy a fenébe maradhatott fenn hosszú évekig ez a helyzet. Egy csendes, kedves kis belső óbudai utcában hogyan keletkezhetett egy üres és elhanyagolt telek formájában egy veszélyeshulladék-tároló, ahol vélhetően az esőzések által bemosott szemét összetevői már a telek talaját is súlyosan elfertőzték.

Mellette lakóházak, egészségügyi intézmény, a közelben élelmiszerbolt. A rémséges fertőként ismert telek egyetlen kedves momentuma az volt, hogy néhány kóbor cicának adott otthont, akik mint egy kis család, itt élték mindennapjaikat. Mindig kaptak valamit enni: volt, aki jó minőségű szárazkaját, más csak egy kis maradékot helyezett el nekik.

Mindez a kis idill addig tartott, amíg meg nem jelent a terület tulajdonosa, aki befolyásos ügyvédekkel, önkormányzati kapcsolataival fenyegetőzve rögtön konfliktusba is keveredett az állatokat etető környékbeliekkel.

Ugye jól értik kedves olvasóim: a mocskos telek gazdája lép fel a környékbeliek és a kóbor állatok ellen.

Nem a hatóság és nem a lakók ellene, hanem ő, aki talajcsere, ökológiai rehabilitáció helyett a macskákkal van elfoglalva. A telket - a kerítésre kitett tábla tanúsága szerint - el akarja adni.

(Kérdés persze, kinek lesz kedve egy hosszú évekig a legkülönbözőbb veszélyes hulladékokkal szennyezett területet ilyen állapotban megvásárolni.)

Tehát építkezés, tereprendezés, rehabilitáció nem zajlik. Az egyetlen érdemi tevékenység a magukat ott meghúzó macskák üldözése és az elpusztításukkal fenyegetőzés.

A kis cicacsalád azóta remegve, összebújva, kocsik alatt húzza meg magát. Nem tudják, nem értik, kinek mit ártottak létükkel, és miért sajnálnak tőlük még egy súlyosan szennyezett, lakatlan, elhagyatott területet is.

Ami különösen érdekes, hogy a környék jóérzésű, állatbarát lakói szerint a hölgy visszatérően önkormányzati és egyéb, magas kapcsolataival fenyegetőzve azt állítja: maga a hivatal fog eljárni - nem vele, hanem a macskákkal és a macskákat etetőkkel szemben.

Az évekig veszélyes hulladékokkal és büdös, rohadó szeméttel telítődő telek és macskagyűlölő tulajdonosának története itt tart. De bizonyosan nem itt végződik.

Több kérésem is lenne.

Az első kérésem az utóbbi időben, négy év gyalázatos és skizofrén kormányzati munkája után fákat védő civilként újraaktivizálódott Illés Zoltánhoz: még véletlenül se érezzen késztetést állást foglalni és belefolyni ebbe az egyébként kicsinyességében is súlyos környezet- és állatvédelmi konfliktusra. Kérem, hagyja ezt a tisztességes emberekre.

A második, a környezet- és állatvédelem ügyében elég sok pozitív lépést is tett Óbuda vezetőihez: mutassák meg ennek a hepciáskodó, velük és mindenfajta ügyvédi kapcsolataival fenyegetőző vénasszonynak, hogy Óbudán nem szokás veszélyes hulladék tárolására használni telkeket és állatok kiirtásával fenyegetőzni.

Végül, de legelsősorban azt kérem az Óbudán vagy bárhol máshol lakó állatbarátoktól, hogy ne maradjanak tétlenek a telek - állítólag - Margit nevű tulajdonosának állatkínzást kilátásba helyező, minden emberi és emberiességi normát nélkülöző viselkedésével szemben.

Nem is olyan egyszerű kérdés annak eldöntése, miként is közlekedjünk gyorsan, kényelmesen és környezetbarát módon egy nagyvárosban. Nyilván az elég egyértelmű, hogy ahol és amikor a gyors és megbízható kötöttpályás tömegközlekedési eszközök rendelkezésre állnak, akkor azok feltétlenül prioritást érdemelnek. Az is világos, hogy rövidebb távokra célszerű - egy jó minőségű cipővel a lábunkon - gyalog eljutni.

Eddig tiszta.

Viszont a gyalog túl hosszú, jó minőségű kötöttpályás tömegközlekedési eszközzel (metró, villamos, hév, vonat) elérhetetlen - vagy esetleg onnan még túl hosszú gyaloglást igénylő utakon nem is olyan egyszerű a megoldás.

Mert a bicikli nagyon sokszor, nagyon sokaknak nem az.

Nehéz, nehézkes, izzasztó vagy kényelmetlen. Nem lehet - vagy csak állandó pluszköltségért lehet - tömegközlekedési eszközön szállítani. És vannak, akik bár megrögzött környezetvédők, kifejezetten nem is szeretnek kerékpározni.

Számomra ezeket a tömegközlekedéssel és gyalog is nehézkesen megtehető utakat mindeddig egyvalami tudta kiváltani és kényelmesen megtehetővé tenni: ez pedig a roller. Amely lassan reneszánszát éli az európai nagyvárosokban.

Talán azért csak lassan, mert - különösen korszerű, igényes, jó minőségű - elektromos változatai első hallásra rémisztően drágának hatnak.

Mindez persze sokaknál csak tudati kérdés, hiszen egyszerűen arról van szó, hogy amíg mondjuk egy márkás elektromos bringa esetében (pedelec) senki nem sokallja a többszázezer forintos vételárat, addig a villanyrollereknél rögtön az a közhelyes kérdés vetődik fel: mi kerül ezen ennyibe?

Hogy tudnillik mi kerül 100- 200 ezer forintba egy rolleren? - merthogy igényes, tartós, erős és korszerű villanyrollert ilyen összegekért lehet beszerezni.

Nyilván az eszünkkel tudjuk a választ: ugyanaz kerül egy igényes elektromos rolleren kétszázezerbe, ami egy igényes elektromos bringán 600-900 ezerbe, egy igényes elektromos hajtású robogón 1,5-2 millióba és egy villanyautón 10-20 millióba.

Csak mondjuk amíg a végtelenül kommersz Hervis sportszeráruházban ma már nem okoz különösebb döbbenetet egy KTM pedelec egymillióért, addig az én elektromos rollerem kétszázezres ára gyakran komoly szociális feszültség forrása.

A városi rollerek közeli reneszánsza talán elhozza, hogy ez a kedves és bájos, gyerekkorunk szép emlékeit hordozó kis kétkerekű is elfoglalhatja az őt megillető fontos helyet a nagyvárosi zöld-egyéni közlekedésben. Addig is mindenkinek csak javasolni tudom a kipróbálását - nem csak az elektromosokét, de a jobb minőségű, már néhány tízezer forintért beszerezhető lábhajtású változatokét is. (Természetesen a villanyrollerek is használhatók sejttüzelésű, vagyis lábbal hajtott üzemmódban)

Én az enyémet a www.futurer.hu oldalon találtam és szereztem be.

Hogy ott a legolcsóbb és a legjobb-e?

Nem tudom. Biztos - vagy legalábbis remélem -, hogy még sok, vagy legalábbis egyre több helyen lehet rollerből jót, korrekt áron vásárolni.

Annyi viszont bizonyos, hogy a futurer.hu-nál a kulturáltsághoz, szakszerűséghez, zöld elkötelezettséghez profi alkatrész és szervizháttér is tartozik.

Márpedig ennyi pénzt egy rollerért csak olyan szimpatikus, profi és zöld cégnél szabad hagyni, ahol megérdemlik.

Előre elnézést kell kérnem, hogy közismert és rendkívül találó gúnynevén, Horváth Csacsiként aposztrofálom a továbbiakban Horváth Csabát, a Magyar Szocialista Párt nem túl nagyszabású Budapest-politikusát.

Nem, nem, természetesen nem magától Horváth Csacsitól kérek elnézést, aki egyébként biztos forrásból származó információim szerint nagyon nem szereti ezt a becenevét. Azt persze, hogy Horváth mit szeret és mit nem, mint minden normális ember, én is pont leszarom. Az évezredek óta az ember csodálatos társaként ismert állatfaj, a csacsi egyedei előtt szeretném exkuzálni magam.

De miért érdekes itt és most Horváth Csacsi?

Hát azért, mert közelegnek az önkormányzati választások, és Budapesten a nyilvánvalóan leendő győztes Tarlós István ellenében a progressziónak ismét nem sikerült egy épkézláb embert megneveznie.

Tarlóssal és az ő újrázásával egyébként nagyon nagy baj ugyan nincsen, de a zöld gondolkodású budapestiek százezrei azért elvárták volna az úgynevezett "progressziótól", hogy kiállítson egy vállalható, jövőbemutató figurát. Aki, ha el is veszíti végül a budapesti főpolgármester választást, legalább behozza a fővárosi közbeszédbe a rendkívül súlyos környezetvédelmi problémákat.

Na ezért érdekes itt és most Horváth Csacsi és csapata: az identitászavaros, ostoba és kamerák elől debilként futkorászó Molnár Zsolt, a korrupció ellen artikulálatlanul nyerítve tiltakozó Tüttő Kata - aki nem mellesleg annak a Leisztinger Tamásnak a felesége, akinek korábbi, MSZP-kormányok alatti és a mostani Fidesz-kormány alatti ügyeit például éppen ideje lenne alaposan megvizsgálni. Vagy éppen a sámlikról lezuhanó, egykor, köztisztviselőként BKV-bérlettel csaló Kunhalmi Ágnes.

Többek között ők, a felsorolt hölgyek-urak tartják jó ideje fogságban a progresszió Budapestjét. Többek között ők azok, akik személyükben is felelősek azért, hogy normális, színvonalas, hiteles ember jó ideje semmiféle közéleti szerepet nem vállal Budapesten a bal és zöld oldalon.

Amíg ugyanis ők és a hozzájuk hasonlóak politikailag léteznek, zöld progresszió Budapesten elképzelhetetlen. Nemcsak az ő saját pártjukban, az MSZP-ben, de más civil és pártformációkban sem.

Komoly ember ugyanis nem vállalja fel azt, hogy a a fővárosi közgyűlésben a következő fél évtizedben a tömegközlekedésről Horváth Csacsikkal, korrupcióról Leisztingerné Tüttő Katákkal, a bliccelés felszámolásáról pedig Kunhalmi Ágnesekkel kelljen vitatkoznia.

Szóval, kedves fent említett elvtársak-elvtársnők, tényleg elhúzhatnátok végre a jó büdös picsába.

Ezzel ugyanis adnátok végre esélyt egy zöld irányítású, vagy legalább befolyású jövendőbeli Budapestnek. Ez pedig történelmi léptékű tett lenne tőletek.

Európa egyre aggasztóbb morális, gazdasági, erkölcsi és intellektuális hanyatlása közepette ritka ünnepi alkalomnak tekinthető, ha valamelyik autógyártó kifejezetten az öreg kontinens lakóinak ízlése, normái szerinti autót mutat be.

Ilyen kis ünnep zajlott nemrégiben az észak olaszországi Baloccóban, a Fiat - természetvédelmi területek flóra és faunasűrűségével vetekedő - titkos tesztközpontjában, ahol bemutatták a 3. generációs Panda Crosst.

Rögtön a végénél kezdem: igen, ebben a modellben közúton már elektronikusan kikapcsolható a négykerékhajtás, így elődjének a Panda Cross 2. generációjának egyetlen nagy hátrányát, a relatíve magas országúti fogyasztást sikerült tökéletesen orvosolni.

Milyen lett úgy egyébként a Panda Cross harmadik generációja?

Röviden összefoglalva: kurva jó. Dizájnos kisautó, tökéletes terepjáró, ideális városi jármű és kellemes kiscsaládos utazóautó.

Kinek ajánlanám a Panda Cross harmadik generációját? Húszezer euró körüli árért? Magánembereknek közül csak vérbeli terepjárósoknak és Panda megszállottaknak.

Sőt, ha egy alapvetően átlagos autóhasználó véletlenül kikérné ezügyben a véleményem, akkor azt tanácsolnám, hogy vegyen inkább a Panda Cross listaár feléért egy normál Pandát, két elektromos rollert, ültessen el jónéhány fát, adakozzon valamelyik tisztességes állatmenhelynek, és a még mindig megmaradó jelentős összeget tegye el tartalékba.

Szóval csak arra akartam célozni, hogy a harmadik generációs Panda, "Cross" változata szinte olyan, mint egy nagyon vonzó koncepcióautó, amely feltűnőbb, többet, mondhatni feleslegesen sokat tud - ahhoz képest, amire egy átlagautósnak szüksége van. Feladata vélhetően nem az, hogy túl sok fogyjon belőle, hanem az, hogy felhívja a figyelmet a típus átlagmodelljeire.

Ennek viszont tökéletesen eleget tesz.

Más kérdés, hogy Európában azért túl nagy kedvet nem is kell csinálni a Pandának, amely egy autó Európától, Európából, Európának. Amely évtizedek óta a kiskategória egyik legnépszerűbbje, igazi lelkes rajongótáborral és nemcsak márka-, de típushű vásárlókkal.

(Történelmi kuriózum, hogy az első generációs Panda után felvetődött a típusnév Ecobasic névre átkeresztelése, de az Olaszországból kiinduló és szinte egész Európán végigsöprő népharag még időben, a második generáció megjelenése előtt elsöpörte ezt az agyament ötletet. Így szerencsére a Panda maradt Panda.)

Viszont amennyire Panda Cross helyett egy átlagosabb Pandára beszélnék rá minden, az autót átlagos körülmények között használó magánvásárlót, bizonyos közszolgálatokban lényegében kötelezővé tenném a terepjáró Panda használatát.

Tanyagondnokoknak, falusi körzeti orvosoknak, erdészeknek, vadőröknek, katasztrófavédőknek, kistelepülési önkormányzatoknak, körzeti megbízottaknak, vasúttársaságoknak, nehezen megközelíthető felsővezeték-hálózatokat üzemeltető elektromos cégeknek.

A Panda Cross húszezer euró körüli listaára ugyanis csak kisautónak sok. Vérbeli terepjárónak kifejezetten alacsony és vonzó. Márpedig a Panda Cross vérbeli terepjáró, amelynek professzionális terepező képességét és az azzal együtt is meglévő takarékos üzemeltetési lehetőségeit össze sem lehet hasonlítani a Skoda Yetikével, Volswagen Amarokéval.

De ennek ellenére nincs illúzióm. Ahol a Panda Cross tökéletes műszaki és rendkívül közpénzkímélő megoldás lenne, Magyarországon ott se nagyon fogják megvásárolni.

Majd bebizonyítják, hogy

1. túl kicsit - ami nem igaz, hiszen négy személy számára teljesen kényelmes,

2. nem elég gyors, ami nem igaz, hiszen közúton kényelmes utazótempója a 130 km/h,

3. nem elég komoly terepjáró képességű, ami nem igaz, hiszen lényegében a piac legjobb terepező paramétereivel rendelkezik.

A Volkswagen-, Skoda- és Audi-importőr Porsche Hungária termékei által uralt, velejéig korrupt magyarországi autós közbeszerzési rendszerben tehát a Panda Cross 3 vélhetően megmarad a viszonylag jómódú, igényes és egészséges pszichéjű különcök autójának. Olyanoknak, akiknek nem kell súlyos kisebbségi komplexusaikat egy bazinagy terepjáróval vagy egy értelmetlenül böszme limuzinnal kompenzálni.

Mélységesen egyetértek Orbán Viktorral: ebben a posztmodern világban egyszer és mindenkorra el kell felejteni a klasszikus "jobboldal" és "baloldal" kategóriákat, hiszen azok ma már nem alkalmasak a politikai öndefinícióra - és a világ(nézetek) felosztására sem.

Nem is kell ahhoz mélyben rejlő folyamatokat vizsgáló elemző politológusnak lennünk, hogy belássuk: Orbánnak tényleg tökéletesen igaza van.

Ha rápillantunk a magyar közélet rettenetes alkalmi vérnászainak folytatásos, mi több végtelenített szappanoperájára, mindezt magunk is könnyen beláthatjuk.

Ma például a beszédhibás hazaáruló, a jelenleg éppen a Fidesz gazdasági köreivel együttműködő lobbistaként dolgozó D209-es ügynök, Medgyessy Péter lánya, a Playboy főszerkesztő szeretőjét állatvédelmi díjjal kitüntető Tornóczky Anita kelt szegény Orbán Gáspár védelmére.

Ezt az alapvetően szimpatikusnak tűnő fiatalembert tényleg még az ág is húzza... Tornóczky facebookos esszécskéjében mélyenszántó, egyúttal magasröptű esszécskében vont párhuzamot a saját és Gáspár sorsa között.

Hát... erre mondta a régi magyar közmondás, hogy védjen meg téged a Tornóczky Anita... ellenségre sem lesz szükséged.

De a miniszterelnök-csemeték (és nevelt csemeték) úri huncutságai kismiskák ahhoz képest, ami a felnőttek világában, politikai vérfertőzés-ügyileg zajlik. Azon már meg sem lepődött a magyar társadalom, hogy éppen az a Rogán Antal és Gulyás Gergely kelt ki legharsányabban az - egyébként tényleg ordenáré módon gusztustalan - RTL Klub ellen, akik nemrégiben még a szennycsatorna vérgagyi műsorainak részeként élő adásban gügyögtek-tapsoltak a magyar társadalom debilebb felének szimpátiájáért és majdani voksaiért.

Soroljam még?

Miközben a pufajkás gyilkos Horn Gyula, akinek 1956-os ártatlan áldozataira évről évre gyászszertartásokon emlékezünk, állami dísztemetést kap, aközben mondjuk az egykori komáromi szocialista polgármestert, Zatykó Jánost - akinek köszönhetően Magyarországra jött annak idején a most távozó Nokia gyár és aki, ellentétben ostoba fideszes utódjával képes volt tárgyalópartnerként tekinteni a cég vezetőire - a Komárom megyei jobboldal még évekkel leköszönte után is folyamatosan hazaárulózza.

Szegény békemenetesek - legalábbis a tisztességes részük - gondolom csak kapkodják a fejüket.

Nem különben a jobboldali bérsajtó, amely nyilván totálisan össze van zavarodva: nem tudhatják, mikor kerülnek totálisan egy platformra a jobboldali oligarchák által lélegeztetőgépen életben tartott Népszavával, vagy a Hír TV egyik kedvenc megmondóemberével, a beszélni nem nagyon képes, de helyezkedni és túlélni tökéletesen tudó Medgyessyvel.

De itt van a leggazdagabb - és talán legvisszataszítóbb - magyar: Csányi Sándor.

Ő:

1. Magyarország elsőszámú uzsorása, akinek bankjával perben áll a magyar állam, mert az kifosztotta a magyar embereket

2. A közpénzből működő Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke és a miniszterelnök focinéző partnere.

3. Az egyik legnagyobb kedvezményezettje a hazánknak juttatott uniós agrártámogatásoknak.

4. A magyar földeket veszélyes vegyszerekkel kezelő gátlástalan agrároligarcha.

Igazgatótanácsainak összetétele pedig olyan, mintha egy ételmérgezés után visszahányná valaki az elmúlt két évtized minden romlottságát.

A nemzeti radikális Jobbik?

Az ő Európa Parlamenti képviselőjük hozta létre a magyar szabadságküzdelmeket annak idején tankkal tipró KGB-sek örököseinek, Putyinéknak a pénzén, a nemzetek radikális (vagy mi a franc) koalícióját.

Szép kis brigád...

Az egykori gyilkosok, hazaárulók, azok politikai utódai és az egykori áldozatok valamint azok leszármazottai közötti óriási nagy koalíciónak egyébként ma már vannak valódi közös alapvetései is.

Például (kimondva, kimondatlanul) döntő részük atompárti, vízlépcsőpárti, vadászpárti - és nagyrészt vadász, vagyis hobbi-állatgyilkos is.

Ráadásul kezd kialakulni az a nagykoalíciós közös nézet, hogy en bloc liberális, úri huncutságnak tartják a környezet- és természetvédelmet - és normális állapotnak azt, hogy olyan országgá váltunk, ahol a közel száz államtitkárságból egyetlen egy önállót sem érdemelnek a zöldügyeink.

Ahogy minden évben, idén is nagy sikerrel zárult a Balaton Sound fesztivál. Nyílván megint nézőcsúcs, bizonyosan idén is problémamentes szervezés, garantált pozitív sajtóvisszahangok.

A Balaton Soundról és a többi nagy magyar zenei fesztiválról mindezek egyébként minden évben elmondhatóak.

És gyakran még igazak is.

A résztvevő százezrek mindig nagyon jól érzik magukat, míg a környékbeli polgármesterek is évről évre elmondják ilyenkor aktuális jól begyakorolt szövegüket, amely nagyjából a következőképpen hangzik:

"Nagyon jó hatással van a településre, növeli a bevételeket, okoz ugyan problémákat, vannak panaszok, zajjal, szeméttel, környezetterheléssel jár, de azok is ki tudják adni a nyaralójukat, akik a keletnémet turisták eltűnése óta sohasem."

Ez is érthető: a polgármesterek egy része maga is kedveli e fesztiválokat, másik részük nem szereti, de azért elhéderezik a VIP-ben, harmadik részüknek tényleg meggyőződése, hogy ezeknek a zenés rendezvényeknek több a haszna, mint a kára, a negyedik részük egyszerűen le van fizetve és azt mondja, amit mondania kell, ahhoz, hogy ne legyen balhé - sem a lakossággal, sem a fesztivállal.

Beleszoktunk, hozzáaklimatizálódtunk, hogy Magyarország szinte minden élhető, szép és különleges szegletét rövidebb-hosszabb időre totálisan kizsigerelik a sikeres, hangos, dugókkal, szmoggal, profittal, élményekkel, kalandokkal, szeméthegyekkel, másnapossággal kísért nyári fesztiválok.

Megszoktuk, beletörődtünk, örülünk, hogy fesztiválipari termelőközpont lettünk, folyamatos fesztiválturizmussal. Olyan Magyarországot építettünk, ahol bárhol lehet rendezni egy fesztivált, amelyre legalább tízezer ember kíváncsi.

Világszerte népszerű, sikeres a magyarországi fesztiválipar - amely egyre jobban teljesít.

Előbb-utóbb Zamárdiban, a hazai fesztiválok ékkövének tartott Balaton Sound helyszínén talán nyílni is fog valamelyik vidékre költőző nagy minisztériumnak fesztiválügyi államtitkársága. Amely azt hivatott szimbolizálni, hogy végre megszűnt a fesztiválipar Budapestközpontúsága.

Politikusaink is, abszolúte pártállástól függetlenül, rutinosan, simulékonyan alapkították ki fenntartható fesztviálpolitikájukat. ha nyilatkoznak elmondják az előnyeit, a hátrányait, miközben a VIP-ekben, ahová szerzett és elvehetetlen belépési joguk van - ingyen - eldumcsiznak, ellobbizgatnak, elpiázgatnak, elcsajozgatnak, eldrogozgatnak - és persze ugyanezt teszik szintén VIP-jegyekkel vitézkedő gyermekeik.

A kialakult helyzetnek fesztiválózók százezrei örülnek, miközben a döntéshozók meg örülnek a bevételnek, a kis szaros VIP privilégiumaiknak - és persze annak, hogy mindeddig megúszták a környezet védelmét, a nyugalmat, a csendet átmenetileg elvesztő csendes többség haragját.

Azokét, akik nem tudnak aludni, akiknek összehányják az utcáját, megijesztik a háziállataikat, egész nap a dugók szmogját szívják.

Csendes, nyugalmától, tiszta környezethez való jogától megfosztott többség áll szemben a szórakozás alkotmányos jogával élő hangos vidám és elégedett tömeggel.

És így lesz ez még sokáig. Egészen pontosan addig, amíg nem jön egy olyan tökös polgármester, aki a hangos rivaldafényben bulizó százezrek helyett a csendes, de dühös milliók mellé áll, és egyszer - precedensértékkel - betilt egyet a természetet, a környezetet, az állatokat és az embereket is kizsigerelő nagy bulik közül.

Képzeljük csak el, micsoda botrány keletkezne, ha Bús Balázs óbudai, vagy Tarlós István budapesti polgármester a zaj, a környezetterhelés okán mondjuk nem engedélyezné a Szigetet? Vagy egyszerűen csak arra hivatkoznának, hogy Párizsban sem lehet a Cité, vagy a Szent Lajos szigeten soktízezer embernek, köztük többezer drogos, részeg vadbaromnak egy héten keresztül őrjöngenie.

Olyan botrány lenne, hogy kis híján mindketten belebuknának abba a sajtóhadjáratba, amit ezután kapnának. A választásokat viszont - vélhetően nagy fölénnyel - megnyernék. Mert bár a holland füves, az olasz kokainos és a német mattrészeg-vadbarom fiatalok nem szimpatizálnának velük, ősszel, az önkormányzati választások idején ők már egész máshol szívnának.

Viszont az emlegetett csendes, magyar többség, mondjuk Óbuda és Budapest lakosságának nagy többsége, bizonyosan értékelne egy ilyen bölcs és bátor történelmi döntést.

Egyre több és egyre aggasztóbb híreket kapunk arról, hogy a bankok - különösen itthon Magyarországon - lényegében uzsorásbűnözőket megszégyenítő gátlástalansággal és mindenfajta szégyenérzet nélkül fosztják ki különböző rendű, rangú ügyfeleiket. Több tucat jogerős ítélet mondta már ki, hogy jogszerűtlenül vettek el emberektől pénzt, küldek verőembereket rájuk, lopatták el autóikat.

Viszont egyre több és egyre biztatóbb híreket kapunk arról, hogy sokszor meglepően korrekt és etikus módon próbálják alkalmazottaikat, ügyfeleiket kezelni, energiafelhasználásukat, környezetterhelésüket korlátozni az autógyártók. A Ford például most kapta meg a világ legkörnyezettudatosabb globális multicége megtisztelő címet, de ugyanígy a Renault-Nissan vagy a Fiat vagy a Honda abszolúte komolyan vehető zöld törekvéseiről is hosszan lehetne értekezni.

Mi történik itt valójában?

A bankok egyre gecibbek, az autógyártók egyre jobb fejek?

Részben igen, de azért nem teljesen.

Vegyünk rögtön egy példát az imént dicsért ismert autógyártók praxisából: a Ford, a Renault, a Nissan, a Fiat, a Honda hazai kereskedői, márkaképviseletei - multicégek viszonylatában bizonyosan - a legkorrektebben, a legetikusabban működő szervezetek. Számos nagyszerű, a munkáját, a márkát és az ügyfeleket évtizedek óta komolyan vevő kereskedő tartozik hálózatukba. Szögezzük le: ez minden márka esetében óriási globális munka eredménye.

Eddig minden nagyon szép és jó.

Csakhogy.

Új autót ugyebár - különösen Magyarországon - az ügyfelek döntő többsége hitelre vásárol. Márpedig az ugyanezen márkák nevét viselő "Credit", "Lízing" és egyéb végződésű cégek, ugyanolyan gátlástalan uzsorásbűnözőként működnek, mint a más néven nevezett hazai bűnöző banki szolgáltatók.

Magyarán: a gyártás, szállítás, szerviz és alkatrészellátás, a munkahelyi környezet és környezettudatosság tekintetében esetleg kifejezett dicséretet érdemlő cégek - jelenleg, sajnos - ugyanolyan csatolt részesei a legalizált magyarországi uzsorásbűnözésnek.

És erre - sajnos - nincsen mentség.

Egy Ford, Renault, Nissan, Honda, Fiat - vagy bármely más, magát etikusnak tartó és etikusnak lenni akaró globális brand nem engedhetné meg magának azt a luxust - vagy inkább pimaszságot - hogy praktikusan mások kifosztására, átverésére szakosodott köztörvényes bűnözőknek adja kölcsön, gyakran száz-százhúsz éve építgetett márkanevét.

Ezt csak a tényszerűség kedvéért érdemes megjegyezni, miközben egyébként őszintén gratulálunk azokhoz az eredményekhez, amelyeket alapjában véve környezetszennyező termékek (autók) gyártására szakosodott világcégek, ténylegesen elértek a korrektség, környezettudatosság, etikusság területén.

Igaz, a tényszerűség azt is megköveteli, hogy kihangsúlyozzuk: ezek a korrektség, etikusság és környezettudatosság terén elért eredmények azért is figyelemre méltók, mert egyáltalán nem általánosak és nem minden autómárkára jellemzőek.

A reklámköltésben és az újságírók lekenyerézésebn élenjáró egykor francia, ma már, tulajdoni hányadát és működési normáit tekintve is ázsiai (kínai) Citroen például éppen most kapott - nem elég - nagy összegű büntetést a Gazdasági Versenyhivataltól, amiért - nagyon finoman fogalmazva - mint szart a palánkon, úgy baszta át ügyfeleit, soha nem létezett "roncsautó programjával."

Sajnos, itt és most szót kell ejteni a nagy médiacégek - az autógyártóknál bizonyosan, de lehet, hogy még a bankoknál is mocskosabb - működéséről. Arról ugyanis, hogy a Citroen Hungarynél komoly házkutatás előzte meg ennek a vásárlókat igazán mocsok módon megkárosító akciónak a felderítését, szinte sehol nem lehetett olvasni.

Miért?

Azért, mert - a pénzéhségben és etikátlanságban élenjáró - kerekedelmi televízióknak eszük ágában sincsen leleplezni kitűnő hirdetőjük, a Citroen mocskát.

Szóval kicsit felfordult a világ: az eredendően a disznóságok felderítésére létrejött média leplezi el a disznóságokat, az eredendően környezetszennyezésre alapuló autógyártás tesz a környezet védelméért - és az eredetileg az emberek gyarapodását elősegítő bankrendszer zsigereli ki az embereket.

(Nem) szép, új világ...

Mi következik mindebből?

Sok minden...

De én csak hármat emelnék ki:

1. Becsüljük meg a korrektséget és ne tűrjük az inkorrektséget - szóval perelje mindenki bátran a bankokat és a Citroent is.

2. Aki teheti, ne vásároljon hitelre, részletre autót. Inkább tartsa meg és tartsa rendben a régit - vagy vegyen jó állapotú használtat. Ezzel használ magának és a környezetnek is.

3. Az etikus márkáktól, cégektől meg várjuk el - sőt követeljük ki - hogy ne engedjenek senkinek sem, etikátlan szolgáltatást nyújtani a nevük alatt