Franciák szállják meg az olasz vidéket

2011.11.05. 08:25 - vancat

Közel háromszáz évvel Napóleon hódító hadjárata után újra francia erők szállják meg Észak-Olaszországot. Ráadásul abban is kisérteties a hasonlóság, hogy ezúttal is, mint Bonaparte tábornok idején, sokan kifejezetten örülnek az idegenek érkezésének, mert…

Kész átverés Ullmann Mónikával

2011.11.02. 06:19 - vancat

A problémák mindig akkor kezdődnek, amikor egy jól együttélő pár mellett megjelenik egy harmadik, és belép a kapcsolatba. Akkor jön a hazudozás, falsoskodás, képmutatás, titkolózás. Ez történt Ullmann Mónikával is. De ne szaladjunk mindjárt ennyire előre. Ugyanis néhány…

Tahók a temetőben

2011.10.31. 11:59 - vancat

A motorizáció térnyerése immáron eljutott odáig, hogy képes bárhol, bármikor, bármifajta csendet és nyugalmat tökéletesen tönkrevágni. Autók és vezetőik ma már gyakorlatilag mindenhová bepofátlankodnak: erdőbe, patakba, folyómederbe, sétálóutcába és most, halottak napján…

Végre a Fiat is csinál villanyautót

2011.10.30. 15:47 - vancat

Kevés olyan belsőégésű motorral hajtott autó létezik, amelyből annyi kis manufaktúra készített már villanyhajtású változatot, mint a Fiat 500-as. Az egyik villanyfiat-átirat, a milánói székhelyű Castagna luxusvillany Fiat 500-asa ráadásul nemrégiben be is írta magát a…

Tovább szívunk?

2011.10.29. 13:34 - vancat

Több mint fél évvel ezelőtt, amikor végre eldőlt, hogy az éttermekben Magyarországon is megtiltják a dohányzást, a törvényalkotó - bölcs toleranciával - hagyott egy hosszú felkészülési időt az új szabály betartására, betartatására. Eszerint a vendéglátó egységeknek…

A gyaloglás reneszánsza

2011.10.26. 18:47 - vancat

Miközben egész Európában reneszánszukat élik a meditatív, gyalogos zarándoklatok, és itthon is újjáéledtek a korábbi hosszútávú, ország- vagy régiókerülő gyalogtúrák szép hagyományai, az átlagember egyre kevesebbet gyalogol. Most éppen az Osztrák Közlekedési Klub…

Megújulás a Leaffel: nálunk elhalasztva

2011.10.24. 07:33 - vancat

Nemrégiben bemutatták Magyarországon - és ki is lehetett próbálni - a Nissan villanyautóját, a Leafet. Ráadásként megtudhattuk, hogy 2013-tól itthon is forgalmazzák majd. Mindebből két igen fontos dolog kiderült számomra: 1. A Leaf tényleg fantasztikus autó, ami tökéletesen…

Tahó celebek jótékony hatása

2011.10.22. 10:57 - vancat

Hihetetlen hatalmuk van a hazai celebeknek! Gondoljanak csak bele: számos tisztességes, komoly civil szervezet hosszú évek óta kéri, követeli, hogy fékezzék meg a hatóságok a római part mentén, a szentendrei kisduna-ágban motorcsónakjaikkal száguldozó agresszív barmokat, akik…

Demagóg kamionosok

2011.10.20. 07:05 - vancat

Most még a megszokottnál is gusztustalanabb demagógiával próbálnak ismét és immáron sokadszorra kibúvót keresni a közterhek megfizetése alól a közúti fuvarozók. A tervezett baleseti adó mértékének maximalizálását kérik, hogy "az alapvető élelmiszerek ára ne…

A jövő városi autói

2011.10.19. 08:50 - vancat

Volkswagen Nils, Audi Urban Concept, Opel RAK és végül, de korántsem utolsósorban Renault Twizy. Remélhetőleg egy új kor hírnökei. A jövő takarékos és trendi városi villanyautói, amelyek pont akkorák, amekkorára egy vagy két ember szállításához szükség van. Csak annyit…

A benzinkártya bűvöletében

2011.10.18. 08:55 - vancat

A parlamenti képviselők javadalmazási rendszerét bizonyosan át kell alakítani, ezzel vélhetően - néhány érintett kivételével - mindenki egyetért. A jelenlegi állapotok ugyanis a nyilt korrupció, lopás, befolyással üzérkedés és - bár ez a kategória már nem létezik a BTK-ban…

A legmocskosabbak

2011.10.15. 21:06 - vancat

Világszerte, így Magyarországon is egyre nagyobb nyilvánosságot kap az az évenként közzétett lista, amely felsorolja: a világ nagy autógyártói közül melyek a legkisebb széndioxid-kibocsátók. Bár a széndioxid csak az egyik, igen lényeges méreganyag azok közül, amiket az autók…

Debil macskagyilkos pózol a fotón

2011.10.12. 18:30 - vancat

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár hazánk növény- és állatvilágát védelmező, felfegyverzett természetőröket, rangereket ígért, akik hathatósan képesek fellépén a terepjárós és vadászbűnözőkkel szemben. Akik nemcsak a védett növény- és állatfajokat, de adott…

Védett férfiak, védett területen

2011.10.10. 16:48 - vancat

Különös szelekció tapasztalható az elszámoltatási kormánybizos munkájában. Vannak ügyek, ahol már néhány százezer forintra, vagy egy sok évvel ezelőtti, esetleg vitatható egyetemi szolgálati autóbeszerzésre is pitbullként veti magát Budai Gyula kormánybiztos, míg más,…

Jön a Honda Vision 50

2011.10.09. 14:25 - vancat

Még titkolják, de már nem cáfolják a jó hírt a Hondánál: az őszi milánói motorkiállításon bemutatkozik a 110 köbcentis Vision kistestvére: ötvenes, négyütemű, és ami a lényeg: autójogsival vezethető segédmotor változata. Mint emlékezetes, itthon csúfosan elbukott a…

C Zero Van exkluzív, csak nálunk

2011.10.08. 18:12 - vancat

Magyarországon - tudtommal - még soha nem látott képeket publikálunk most. Így néz ki oldalról és hátulról a Citroen C-Zero Van, vagyis a franciák tisztán elektromos hajtású kisautójának áruszállító változata. Ráadásul nemcsak a kép maga exkluzív, de maga az információ -…

El a kezekkel a buszsávoktól!

2011.10.06. 20:05 - vancat

Rákaptak, sőt mondhatni rászoktak az autógyártók PR-esei a környezetvédelemre, a zöldautózásra, a fenntartható fejlődésre és az ökológiai kommunikáció egyéb közhelyeire. Mindenkinek van már zöldautója, zöldprogramja, zöld policyje, zéró emissziós járműve és sok-sok…

A jövőnek üzen a Ford villanybiciklije

2011.10.04. 06:25 - vancat

Ha valakinek eddig kétsége lett volna afelől, hogy a jövő egyik fontos városi közlekedési eszköze lehet a villanybringa, annak felül kell bírálnia álláspontját. A Ford is bemutatta ugyanis saját e-bike-ját, így biztosra vehető, hogy alapos piackutatás eredményeként, nem…

· 1 trackback

Mutyiberuházások helyett balatoni körvasút?

2011.10.02. 09:24 - vancat

Mikor lesz már kész az újabb balatoni komp? Visszatérő, föl-fölbukkanó kérdés ez a médiában. Egyszerűen megírható kamusztori, ahol elegendő egy balatoni fejlesztési tanácsos illetékes elvtársat megkérdezni, aki bármikor elmondja: dolgoznak az ügyön. Addig szinte soha,…

A Leaf készen áll

2011.09.28. 19:48 - vancat

Amikor a Nissan Leaf elnyerte a 2011-es Év autója díjat, legalább annyian fanyalogtak, amennyien örültek a választásban környezetvédelmi üzenetnek. Én Halál a V6-osokra című posztommal inkább azok közé csatlakoztam, akik megelőlegezték az örömöt és a bizalmat, de…

Miért nincs ökotuning?

2011.09.24. 19:53 - vancat

Mióta ilyen nagyon-nagyon trendivé váltak a környezetbarát/zöld/fenntartható - vagy annak látszó - technológiák az autóiparban, egyre többet gondolkodom azon, miért nem jöttek még létre ökotuning cégek? Az AMG, az MTM, az APT, a Lorinser, az Elia, a Mugen, a Tecart, a Heico…

Napokon belül indul a Renault villanyautó-programja

2011.09.22. 07:11 - vancat

A távoli - és bizonytalan - jövő ködbe vesző ígéretei és koncepciói helyett a Renault idén október elsejével, vagyis napokon belül elindítja villanyautó-programját. Nem a médiának, a kisszériás prototípusok tesztelőinek, kiválasztott városok, kerületek, intézmények…

Ökobb a nagy Civic az Upnál?

2011.09.21. 10:19 - vancat

Úgy tűnik, ma már csak akkor lehet egy autó bemutatása körül elég nagy zajt kelteni, ha elnevezik ökoautónak, vagy megmutatják, milyen lesz - majd egyszer - az alapjaira épülő villanyverzió. Elég nagy baj ez, mert újabb tág teret enged a manipulációnak, vagy mondjuk úgy: a…

A Matra útja a villanybringákig

2011.09.19. 06:29 - vancat

Igazán különös és tanulságos történet a Matra cégé. A Mécanique Avion TRAction több mint fél évszázados útja a hadiipartól a versenyautóépítésen és kisszériás autógyártáson át a villanybringákig, jól leképezi a világpiac alapvető változásait is. Az 1937-ben…

Népszavazási kérdésjavaslat Paks ügyében

2011.09.13. 07:08 - vancat

Különösen kellemes, bizsergető érzés a telepátia. Ezt éreztem tegnap is, amikor kiderült: a Lehet Más a Politika (LMP) nevű párt - úgy tűnik - népszavazást kezdeményezne a Paksi Atomerőmű bővítéséről, pontosabban arról, egyáltalán szükséges-e tovább erőltetni - ahogy…



süti beállítások módosítása